Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A Fidesz szerint nem került ki több százezer ember az ellátásból

A Fidesz szerint a kormány leginkább azzal támogatja a megváltozott munkaképességűeket, hogy a társadalom többi tagjával egyenlően kezelő őket, a segélyezés helyett pedig a munkavégzés lehetőségét biztosítja számukra - mondta Tapolczai Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője.

images

A képviselő jelnyelvi tolmács segítségével beszélt arról, hogy a Fidesz-kormány foglalkoztatáspolitikájával, a munkaadóknak biztosított támogatássokkal igyekszik a munka világába visszavezetni az érintetteket. Tavaly 70 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak és a kabinet reméli, idén is tartható marad ez a szám. A képviselő a támogatások példájaként említette a rehabilitációs kártyát, amelynek segítségével 19 ezer megváltozott munkaképességű személy tudott elhelyezkedni.

Kiemelte, a kormány idén az inflációt meghaladó mértékben, a nyugdíjemeléssel azonos arányban növelte a 2008-ban, illetve a 2009-ben befagyasztott rehabilitációs ellátást és fogyatékossági támogatást, amelyek a következő években is hasonló mértékben nőhetnek majd.

Tapolczai Gergely ezzel egy időben kétségbe vonta azokat az állításokat, hogy korábban százezres nagyságrendben kerültek volna ki emberek a fogyatékkal élők ellátásából.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk