kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Megduplázza európai K+F beruházásait a Huawei Technologies

A kínai Huawei Technologies információs és távközlési technológiai konszern öt éven belül megduplázza kutatási-fejlesztési beruházásait Európában - tájékoztatta a Huawei Technologies Hungary Kft. szerdán közleményben az MTI-t.

Európai K+F tevékenységének növelésével a vállalat amellett, hogy növelni kívánja bevételét a régióban és világszerte, egyrészt ügyfelei változó üzleti igényeinek kíván eleget tenni, másrészt az Európai Unió ICT stratégiai céljainak megvalósításához kíván hozzájárulni.

"A Huawei éves bevételének legalább 10 százalékát forgatja vissza kutatási és fejlesztési tevékenységébe. 2012-ben teljes globális bevételünk több mint 13 százalékát fordítottuk erre a célra, ami az egyik legnagyobb kötelezettségvállalás az ICT iparág magánvállalatai körében. Ezen belül tovább növekednek európai K+F beruházásaink is. Értékük 2010 és 2013 között megkétszereződött, és várakozásaink szerint az elkövetkező öt évben ismét megduplázódik majd" - nyilatkozta Renato Lombardi, a Huawei európai kutatóközpontjának alelnöke.

A Huawei eddig 13 K+F helyszínt létesített Európa-szerte: Svédországban, Finnországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban. A vállalat összesen több mint 800 K+F szakembert alkalmaz a 13 európai helyszínen. A Huawei európai fejlesztései kiterjednek az ICT hardverekre és szoftverekre, a mikroprocesszorokra, az optikai adatátvitelre és a vezeték nélküli hálózatokra.

"Legfontosabb feladataink közé tartozik távközlési és vállalati ügyfeleink segítése a hálózataikat elárasztó, egyre növekvő mennyiségű adat kezelésében, a hálózatokat alkotó alkatrészek energiafogyasztásának csökkentése, valamint a vezetékes és mobiladat-forgalom legmodernebb szoftveres felügyeletének biztosítása" - nyilatkozta Jim Lu, a Huawei közép-kelet-európai és skandináv régiójának elnöke.

A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer főt, ezen belül 70 ezer fejlesztőmérnököt foglalkoztat. Ügyfelei között van a világ ötven vezető távközlési szolgáltatójából 45, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve.

A Huawei Technologies Co. 2012-ben 35,4 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, az idei első félévben pedig már 18,5 milliárd dollárra.

A Huawei Technologies Hungary 2005-től működteti Magyarországon európai ellátó központját, amely a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő-üzemeket és az európai elosztó központ szerepét betöltő biatorbágyi logisztikai bázist foglalja magában.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk