Megjelent: 11 éve

Ahol a legjobb dolgozni

A Schneider Electricet a világ egyik legvonzóbb munkáltatójának választották a munkáltatói márkaépítés vezető tanácsadója, az Universum által összeállított Top 50 lista szerint, áll a cég közleményében. A felmérésből kiderült, hogy a mérnökhallgatók szavazatai alapján 45. helyen végzett Schneider Electric ideális munkaadó a mérnöki és a feldolgozóipari szektorban elhelyezkedők számára.

"A világ legvonzóbb munkáltatói rangsort az Universum 200.000 üzleti és mérnökszakon tanuló diák véleménye alapján állította össze, akik a 12 legmeghatározóbb gazdaságból kerültek ki: Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország, Japán, Oroszország, Egyesült Királyság és Egyesült Államok.

A válaszadóknak azokat a vállalatokat kellett megjelölniük, ahol szívesen dolgoznának, emellett pedig 5 általuk a legideálisabbnak tartott munkáltató mellett is letették voksukat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk