Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Pályaválasztási napok a Szabolcs megyei iparkamaránál

A hiányszakmákban elhelyezkedni kívánó diákok számára szervez szakmai pályaválasztási napokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nyíregyházán - közölte a szervezet sajtófőnöke hétfőn.

Mészáros Éva elmondta, a hétfőtől péntekig tartó program során tanműhelyek látogatásával, egyéni tapasztalatszerzéssel szeretnék segíteni a diákok pályaválasztását. A Nyírvidéki Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) együttműködésével és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával megrendezett eseményen a tanulók többek között az ács-állványozó, a gépi forgácsoló, a villanyszerelő, a hegesztő, a szerkezetlakatos, a bádogos, a szerszámkészítő, a vízvezeték-szerelő, a központifűtés-szerelő és a gázkészülék-szerelő szakmákkal ismerkedhetnek meg.

A TISZK Árok utcai intézményében a diákok tanműhelyekben ismerhetik meg az adott szakmákat, kézbe vehetnek és kipróbálhatnak szerszámokat, munkadarabokat, egyes szakmai feladatokat pedig szakoktató felügyeletével és segítségével akár végre is hajthatnak. A program része egy számítógépes attitűd felmérés, amelyben kiértékelik a tanuló felkészültségét, kompetenciáit, készségeit és ennek alapján ajánlanak szakmákat számukra - ismertette a szóvivő.

A program várhatóan több mint 300 pályaválasztás előtt álló diáknak ad segítséget leendő szakmájuk kiválasztásához - tette hozzá Mészáros Éva.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk