Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Mélység felett van csak magasság

Szárnyalás és mélypont. Repülés és zuhanás. Minden ember élete ezekkel van teli, ezek váltakozása ad ritmust az életünknek. A Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment szakkiállítás egyik szekciójában négy, foglalkozására és életútjára nézve teljesen különböző ember vallott a maga mélypontjairól és szárnyalásáról. Meglátásaik és tapasztalataik bizonyítják, a zuhanások hozzátartoznak az ember életéhez, ennek elfogadása nélkül a továbblépés sem lehetséges.

images

Így indult a karrier

Nádas Tamás, műrepülő világbajnok későn, 29 évesen kezdett repülni, egészen addig kifejezetten tartott a repüléstől. Egy barátját kísérte el, aki egy Cessnával tett pár kört a főváros felett - aztán ez az élmény olyannyira megfogta, hogy még aznap, a repülőtéren oktatót keresett magának. 2001 óta már versenyeken vesz részt, 2008-ban pedig egy olyan repülőgépre sikerült szert tennie, amivel már nemzetközi versenyeken is elindulhatott.

Kósa Erika, a Conseqit pénzügyi tanácsadó és biztosításközvetítő zrt. alapítója pénzügyi karrierje kis kanyarral indult: éveken át óvónőként dolgozott: ezen a pályán 8 év után a fizetése 3800 forint volt. Valami többre vágyott a pedagógusi karriernél, és kíváncsi is volt, hogy mire lenne még képes. Így aztán pályaelhagyóként egy osztrák pénzügyi cégnél kezdett dolgozni a kilencvenes években, akkor, amikor rengeteg új cég indult, és a biztosításközvetítés gyakorlatilag egy vadonatúj, teljesen ismeretlen szervezeti kultúra volt Magyarországon. Hierarchiára épülő rendszerben irányított céget, és amikor kézhez kapta első fizetését, 100 ezer forintot, akkor férje meg volt győződve arról, hogy itt valami tévedés történt - ennyi pénzt tisztességes munkával nem lehet keresni. "Megérintett, hogy mi az a szabadság, hihetetlenül jó érzés volt adni ebből a pénzből másoknak is - nekem itt kezdődött a szárnyalás" - mondta Erika.

Kollár Lajos, hegymászó élete legnagyobb boldogságának azt tartja, amikor átsíelte Grönlandot. "Előtte többször próbáltuk, és amikor végül sikerült, amikor véget ért a jég, azt a pillanatot nem felejtem el soha." Kollár Lajosnak még egy magasságokba repítő pillanat az eszébe jutott: amikor Erőss Zsolttal megalapították a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozatot és aztán összeszedték ennek hátterét - az utolsó percig futkostak támogatók után, és amikor összejött a pénz, akkor a föld felett lebegtek örömükben. "Minden egyes alkalommal a legnagyobb probléma a feltételek megteremtése volt. Minden évben egy Himalája-expedíció emberfeletti kiadás - ehhez képest maga az expedíció általában már semmiségnek bizonyul" - emlékezett vissza az expedíció-vezető.

Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. korábbi vezérigazgatója hat évesen került ebbe a szakmába, édesapja is ezen a területen dolgozott. Gyakran járt vele a munkahelyére, és megesett, hogy egy vezetői értekezleten csupa öltönyös-nyakkendős komoly ember között az édesapja hozzá intézve szavait így kezdte előadását: "Kisfiam..." - ez számára olyannyira pozitív élmény volt, hogy úgy érezte már ekkor eldőlt, hogy mivel fog foglalkozni felnőttként.

A zuhanás

A beszélgetés mind a négy résztvevőjének életében természetesen nem csak az eddig említett pozitív élmények játszottak szerepet. A zuhanások hozzátartoznak az élethez - ezek mibenlétéről, a túlélési technikákról és a miértekről beszéltek ezután a meghívott vendégek.

Kósa Erika szerint az embereket két dolog mozgatja az életben: a vágy és a félelem. "Mindkettőt valamiféle hiány okozza, valamire vágyunk, illetve félünk, mert nincs meg a biztonságérzetünk. Ha ezt fel tudjuk ismerni, akkor könnyebb feldolgozni a mélypontjainkat" - mondta Erika. Amikor valaki visszanéz életének egy nehéz szakaszára, akkor általában már nem tűnik olyan borzasztó nehéznek, már látszanak az előnyei is, hiszen a kudarc nem mindig negatív. Erika élete alakulásában is nagy szerepe volt egy kudarcnak: amikor pedagógusnapon csak ő nem kapott jutalmat az óvodai dolgozók közül, akkor úgy érezte, ideje váltani. Ennek az akkori csalódásnak köszönheti, hogy mára egy másik pályán sikeres lett. Ma már hálás azért, ami akkor pofon volt.

Erika még egy mélypontról mesélt: 13 évvel ezelőtt alapított cégének üzletrészét tavaly eladta, hiszen az üzleti életben is van az úgy, hogy a tulajdonosok más irányba mennének, más lesz a fontos számukra - és van, hogy ilyenkor nincs tovább. A cégből való kiválás olyan volt, akár egy valódi válás, mint a gyerekeken való osztozás. "Három napom volt felocsúdni, hogy most hogyan tovább? Több száz ember ott állt, és azt kérdezték tőlem: mi lesz velünk, 'mama'? Hová megyünk?" Ezután három nap alatt meglett a cég neve és elkezdtek stratégiát építeni. "Felelős vagyok ezekért az emberekért, és bár a kiválás után megfordult a fejemben, hogy ezután pihenni fogok, ott és akkor átértékelődött bennem az, hogy 50 éves vagyok: előre tovább, van még időm nagyot alkotni, nem fogom magam elásni."

Kollár Lajos életének legnagyobb kudarcát idén májusban élte át, amikor Erőss Zsolt azzal jelentkezett be a rádión, hogy itt a vége, nem bírja tovább, nem tud lejönni a hegyről. "Én ilyen magasságot és mélységet még soha nem éltem meg: 2 órával azelőtt még eufórikus állapotban voltunk a siker miatt, majd a hívása egyszerűen letaglózott, soha nem éreztem még ilyet." Talán ez volt benne a legmegrázóbb: hogy a hihetetlen magasságból és eufóriából még nagyobb volt a zuhanás, amit akkor érzett, amikor rájött, hogy Erőss Zsolt soha nem fog lejönni a Kancsendzöngáról. A hegymászó szerint a mélypont maga az egy tapasztalat, az ars poeticája az, hogy a következő lépésre kell koncentrálni - ez ebben az esetben is így történt. Ebben a szakmában ez benne volt a pakliban. A baleset után rengeteg támadás érte őt, szerinte a közösségi oldalak teret adnak a butaság terjedésének. "Pedig a magyarok a világ nyolcezresein példát akart mutatni, az volt a cél, hogy menjenek az emberek kirándulni, biciklizni, futni, csináljanak bármit, amivel a mozgás kerül a középpontba. De más téren is missziót teljesítettünk: a mi expedícióink Shakespeare, Móricz, Racine jegyében teltek, az alaptáborban töltött unalmas és hosszú napok során népszerűsítettük Móriczot, az amerikaiak tőlünk hallottak róla először."

Zsuga János szerint itt most a szakmai mélypontok merültek fel, holott szerinte csak a családi mélypont az, ami számít. Ha a magánélet stabil hátterű, akkor jöhet bármi, jöhet a szakmai mélypont, nem számít - szerinte ez másodlagos. "Ha megroppansz, mint ember, abból a legnehezebb felállni, mert ott saját magad vizsgázol. Ha van miért küzdeni, ha van háttér, akkor könnyebb" - mondta a volt vezérigazgató, aki néhány hónappal ezelőtt maga állt fel székéből, mondván elég volt, elfáradt. Vezérigazgatói pályafutása 10 év után ért véget. Bár a saját döntése volt, azt mondja, ezt nem lehet feldolgozni. De hiába volt az élete az FGSZ, Zsuga János szerint a lényeg abban van, hogy nem a cég építette fel őt, hanem ő - a kollégáival - építette fel az FGSZ-t, ami nagy különbség. "Minden vezetőnek kellenek váltások az életben - ez építi a személyiséget, így tudja más aspektusból nézni az életet. Én már két hónapja nem mentem az épület közelébe sem, és örülök, hogy ez így történt" - fejtette ki Zsuga János.

Nádas Tamás egyetértett Kósa Erikával abban, hogy közel sem biztos, hogy az a valódi mélypont, amit akkor és ott annak él meg valaki. "Lehet, hogy éppen ez lendíti tovább az embert, hogy nagyobb legyen a sikere, de ezt az ember nem így éli meg. Például kap egy pofont az utcán, ezután lemegy edzeni, és ez jó. Így lehet átfordítni a dolgokat pozitívvá" - magyarázta Tamás, aki 2009-ben érkezett el egy komolyabb mélyponthoz. "Addigra már két nemzetközi versenyt nyertem, és azt hittem én vagyok a legjobb. Az Európa Bajnokságon az első számot megnyertem, a második számban lepontoztak, és ettől rettenetesen kibuktam. Akkor megóvtam az eredményt, ma már ezen mosolyognék." Az a verseny végül nem sikerült, de ez olyan makacsságot és erőt adott neki, hogy utólag pozitívumként értékeli az akkori vereséget.

Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan jelek, melyeket észre kell venni ahhoz, hogy megelőzzük a mélypontot. 2010-ben történt, hogy egy bemutatót megelőző héten egyik nap nem indult a repülője, másnap nem volt üzemanyag benne, aztán megint valami nem működött a gépen és végül szombaton, a bemutatón szétesett Nádas Tamás alatta a gép - bár megúszta, de akkor megtanulta: a megelőző hét eseményei jelek volt, melyekre oda kellett volna figyelnie.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk