Magyar munkajog és európai irányelvek - van-e összhang?

Ha a munkaidőre vonatkozó szabályozást vizsgáljuk, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy összhangban van-e a hazai szabályozás, az új Munka törvénykönyve az uniós szabályozással illetve irányelvekkel. Erről tartott előadást Fodor T. Gábor ügyvéd, aki azt látja problémának, hogy a magyar törvényi definíciók és az irányelvi definíciók nem egyeznek: így a magyar törvény által biztosított lehetőségre vagy találunk megfelelő irányelvi definíciót vagy nem.

Alapvetően két uniós jogforrás létezik: az uniós irányelv és az uniós rendelet. A munkaidőre oly kevés uniós rendelet vonatkozik (mindössze egyetlen egy a tehergépkocsi-vezetők vezetési idejére vonatkozóan), hogy Fodor T. Gábor inkább az irányelvekről beszélt. Ezek is igen fontosak, hiszen az irányelvek arra kötelezik a tagállamokat, hogy ezekkel összhangban lévő törvényeket alkossanak. Azaz, ha a magyar törvények nem felelnek meg az EU szabta elveknek, akkor bizonyos munkavállalói körnek lehet perelni. Olyannyira lehet, hogy az EU-csatlakozásunkat követően 2004. május elseje után sorban érkeztek a bíróságokra olyan beadványok, melyek az irányelvekre hivatkoztak - a bíróságok egyébként maguk is előveszik és alkalmazzák ezeket az irányelveket ítéleteikben.

Rendelkezésre állás

Az uniós irányelvek közül a munkaidőre vonatkozóknak egy csoportja általános tárgyú: így például a 2003/88 évi irányelv kimondja, hogy a munkaidő az az időtartam, amely alatt munkavállaló dolgozik, illetve a munkáltató rendelkezésére áll. Ezen a ponton máris eltérés van a magyar szabályozástól, mely szerint a munkaidő az a munkavégzésre előírt idő, pontosabban az Mt. 86. §-a szerint munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. Akkor az ügyelet micsoda? Az uniós definícióra alapozva az Európai Bíróság már 2000 körül kimondta, hogy az ügyelet is munkaidő - hiszen annak ideje alatt rendelkezésre áll a munkavállaló.

Három uniós bírósági döntés híresült el ezekből az évekből, melyek mind a munkaidővel foglalkoztak. A Simap, a Jäger és Pfeiffer esetekben a bíróság azt az ítéletet hozta, hogy a munkahelyen eltöltött rendelkezésre állás, azaz némi egyszerűsítéssel a magyar ügyelet, teljes egészében munkaidőnek minősül, még akkor is, ha a munkavállaló tegyük fel alszik. A munkahelyen történő rendelkezésre állás és ott a munkavégzés konkrét lehetősége elegendő ahhoz, hogy az ügyelet ideje teljes egészében munkaidőnek minősüljön. A Jäger-ügy azzal foglalkozott, hogy az ügyelet után igenis jár pihenőidő az orvosoknak - ugyanis a beosztás szerint nem járt, azonnal ügyelet után beosztották őket. Az irányelv uniós bíróság általi értelmezése okozta azt, hogy végül a magyar jog is munkaidőnek ismerte el a 2000-es évek közepén az ügyeletet. Egész pontosan a korábbi Mt. azt a megoldást választotta, hogy formailag az ügyelet ugyan nem volt munkaidő, de annak hosszát be kellett számítani a munkaidőbe. Ez a megoldás biztosította, hogy a megmaradhatott a korábbi magyar munkaidő-fogalom, de az uniós jognak is megfelelt a magyar jog.

Az új Mt. az ügyelet egészét rendkívüli munkaidőnek minősítette, azonban az uniós irányelv nem tesz különbséget rendes és nem rendes munkaidő között.

Utazás, átöltözés - beleszámít-e?

A munkaidő definíciójának eltérése aprónak tűnik, mégis rengeteg kérdést vet fel. Fodor T. Gábor példának egy hazai esetet hozott: egy hatalmas gyár beléptetőrendszere a kapuban található, ám onnan egyes csarnokok akár egy kilométerre vannak - honnan számít munkaidőnek? A főkapun való belépéstől, ahonnan 15 perc séta a saját csarnok elérése, vagy csak a csarnokba történő belépéstől ketyeg a munkaidő? A formailag helyes válasz a magyar szabályozás alapján az utóbbi: hiszen a csarnokba lépés után kezd dolgozni. Ellenben, ha az uniós irányelvet is figyelembe vesszük, akkor nem biztos, hogy így van: ugyanis amikor hazamegy, akkor a főkapunál biztonsági ellenőrzésen esik át - rendelkezésére áll a munkáltatónak? Igen. Az irányelv szerint akkor ez munkaidő.

Másik kérdés, hogy az átöltözés beleszámít-e a munkaidőbe? A munkajogászok szerint általában nem, mondta Fodor T. Gábor. Azonban ha egy nehézbúvárnak kell felvenni a ruháját, az már beleszámít - a jogász nem érzi a különbséget, hiszen a különbség annyi, hogy az egyik két perc, a másik egy óra. De ettől még miért munkaidő az egyik, miért nem a másik? A magyar bíróságok évtizedeken át úgy hozták meg az ítéleteiket, hogy a munkaruházat felvétele nem számít bele a munkaidőbe, holott ha az irányelvet is nézzük már egyáltalán nem biztos, hogy erre lehet jutni.

Ugyanígy az a klímaszerelő, aki Budapesten él, egyik nap Nyíregyházán, másik nap Sopronba szólítja a munka, neki beleszámít az utazása a munkaidejébe? És itt már nem napi fél óráról van szó, hanem fél napokról is akár. A válasz ugyanaz: az uniós irányelv szerint beleszámít a munkaidejébe, a magyar Mt. szerint nem.

Pihenőidő, munkaidő, szabadság - mennyi az annyi?

A pihenőidő kapcsán is vannak eltérések. A heti pihenőidő az irányelv alapján legalább heti összefüggő 35 óra, ezzel szemben a magyar főszabály két pihenőnapot ad - de azt a törvény nem írja, hogy ennek a pihenésnek összefüggőnek kell lennie. Így aztán sok cégnél például a szerda és a vasárnap a pihenőnap - ami akkor ezek szerint megint csak nem felel meg az uniós elveknek. "Magyarul, ha a buszvezető pert indít arra hivatkozva, hogy neki nem volt meg a heti 35 óra összefüggő pihenése, akkor megnyeri a munkaügyi pert. A kétszer egy pihenőnap ugyanis nem egybefüggő 35 óra." - mondta Fodor T. Gábor.

A napi pihenőidő legalább 8 óra kell, legyen a több műszakban dolgozók esetében is. Azonban itt ismét felmerül az utazás idejének kérdése: ha valaki a gyár buszával naponta 2 órát utazik, akkor otthon már csak 6 órája marad pihenni. Elegendő időt biztosított ezzel a munkáltató? A jogász szerint nem feltétlenül, ha az irányelv "elegendő pihenés" definíciójára is figyelemmel vagyunk.

A maximális heti munkaidő az irányelv szerint a túlórával együtt nem lehet több mint 48 óra. Ennek látszólag megfelelnek a cégek, kivéve a készenléti jellegi munkakör. "Na most a 48 órát hogy kell érteni? Ez nem derül ki egyértelműen az irányelvből, de a legtöbb tagállamban ez nem munkaviszonyonként, hanem munkavállalónként értendő. Ami azt jelenti, hogy egy munkavállaló egy héten bármennyi munkaviszonya is van, nem dolgozhat többet 48 óránál." - mondta Fodor T. Gábor. Magyarországon ez nincs így, nálunk munkaviszonyonként értik. Az a "szerencsénk", mondta el a jogász, hogy mivel nincs kifejezetten lefektetve, inkább az irányelv értelmezéséből következik, hogy munkavállalóként lenne értendő, a nem világos szabályozás miatt ez megmaradhatott.

Akik ennél többet is dolgozhatnak

Vannak, akik dolgozhatnak 48 óránál többet is: például az ügyvezetők vagy más döntéshozatali személyek, valamint ha a munkavállaló családtag, ő 12 órát dolgozhat naponta.

Más esetben is el lehet ettől térni: amikor ugyanis 1993-ban került az uniós irányelvekbe, hogy 48 órás a maximális munkaidő, akkor az angolok arra hivatkoztak, hogy szembemegy a világlátásukkal ez az irányelv, ugyanis ha valaki többet akar keresni, akkor hadd dolgozzon többet. "Ennek hatására elfogadták az optout rendelkezést, azaz néhány esetben ettől el lehet térni. A munkáltató és a munkavállaló köthet egy szerződést, hogy a 48 órás főszabály nem alkalmazható rájuk - így aki többet akar keresni több munkával, az megteheti. Ez csak lehetőség lehet, nem érheti hátrány a munkavállalót, ha nem írja alá az optout megállapodást." - mondta a jogász. Sőt további garanciákat is nyújt az irányelv, a hatóság például meg is tilthatja azt, ha veszélyezteti az egészségét az érintett munkavállalónak. Magyarország a készenléti munkakörök esetében alkalmazza ezt az irányelvet, azonban ezek a garanciális szabályok teljesen hiányoznak a magyar szabályozásból. "A magyar jog alapján felmondható az optout megállapodás? Nem, nincs erre lehetőség. Többet keres a 12 órás készenléti jellegű munkakörben dolgozó? Nem, nem keres többet. Ez problémás." - hangsúlyozta a jogász.

Hogy fogyhat el 12 nap alatt 4 hét szabadság?

Ami az éves szabadságot illeti az irányelv szerint legalább négy hetet kell kapni a munkavállalónak. Magyarországon azt mondja a törvény, hogy ha nem egyenlő a munkaidő beosztás, akkor lehetőség van órában számolni a szabadságot. "Van egy 20 éves munkavállaló, akinek ugye 20 nap jár - elméletileg tehát megfelelünk az irányelvnek. Igen ám, de ha van egy olyan munkaidő-beosztás, amire a törvény lehetőséget ad, hogy 12 órás munkarend pihenőnap nélkül, akkor ha kiszámoljuk, az órában számolt szabadsága nem 20, hanem 12 nap alatt fog elfogyni. Hiszen az ő munkarendjében 160 óra az 12 nap munka - tehát nincs meg a 4 hét. Erre a megoldás a napban számolt szabadság, a régi törvényszöveg volt a helyes." - fejtette ki Fodor T. Gábor. Az órában történő szabadságszámolás kapcsán az irányelv azt mondja, hogy a szabadság időtartamát nem lehet figyelembe venni az átlagszámításnál vagy azt semlegesnek kell venni. Mire való ez a szabályozás? Hogy ne érje hátrány a munkavállalót a munkarendje miatt. A 12 nap alatt elfogyó 20 napnyi szabadságot akarja ezzel az irányelv kivédeni, és ez csak úgy lehet, ha semleges a szabadság kiadása a munkaidő beosztáshoz képest.

A szabadságok kapcsán a pénzzel való megváltás is egy állandóan visszatérő kérdés: az irányelv szerint erre nincsen lehetőség, uniós jogba ütközik. Egy 2012-es uniós ítélet, a Brandes-ügyben hozott döntés is ennek jogellenességét mondta ki. Erre egyetlen lehetőség van: munkaviszony megszűnésekor az időarányosan járó és ki nem vett szabadságot ki kell fizetni. Ha viszont többet vett ki a munkavállaló, mint amennyi időarányosan járt volna neki, akkor ezt nem lehet visszakérni, azaz nem lehet visszafizettetni a túlvett szabadságot - ez egyébként a régi Mt. szerint nem így volt, az még úgy rendelkezett, hogy ilyen esetben a munkavállaló fizesse vissza. Azonban ma már úgy gondolkoztak a törvényalkotók, hogy nem lehet felelőssé tenni a munkavállalót azért, mert kiadták neki a szabadsága nagy részét akár két hónap alatt.