Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Szende Csaba, a Vodafone budapesti HR szolgáltató központjának vezetője

Szende Csaba közel 10 éve dolgozik multinacionális cégeknek különbözõ HR-szakértői és HR-vezetői pozíciókban. Egyik fő mottója a Life Long Learning, melynek jegyében a humánpolitikai MSc diploma „kiegészítéseként” Munkajogi Szakokleveles Tanácsadó képesítést szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az iskolarendszerű képzésen túlmenően folyamatosan részt vesz továbbképzéseken (MBTI, SHL, CIPD, Coaching), és a megszerzett tudást igyekszik a gyakorlatban is alkalmazni.

images

Ha szakmája kedvenc területét kellene megneveznie, akkor a különböző HR szolgáltatásokat (HR SSC) választaná – úgymint projekt menedzsment, transzformációk, migrációk, CPI, napi operáció, de fejlesztéssel/vezetők képzésével, teljesítménymenedzsmenttel, talent menedzsmenttel is szívesen foglalkozik.

Csaba első munkahelye még az egyetemen volt, ahol rendezvényszervezéssel és újságírással foglalkozott, később sikerült tréningszervezéssel és fejvadászattal folytatni az ekkor már tisztán HR-es pályafutását. “Ezen időszak alatt sokat tanultam az alapokról és a konzultánsi oldal erősségeiről, kihívásairól” – emlékszik vissza a HR-vezető.

Pályafutása első, döntő fordulata az volt, amikor HR-generalista lett a Continental Automotive Systems-nél. “Itt sikerült megismerkednem a vállalati oldal minden HR-tevékenységével és területével. Kifejezetten élveztem, hogy egy színes és profi multinacionális cég folyamatait, rendszereit használhattam, fejlesztésükben részt vehettem. Elsősorban a kiválasztás, a képzési folyamatok, a teljesítményértékelési rendszer, a vállalati kultúra felmérések területe érdekelt. Generalista beosztásomat követően középvezetőként és a Continental vezetőképző program résztvevőjeként folytattam pályafutásomat a cégnél” – mondja Szende Csaba.

2007-ben remek lehetőséget kapott a Vodafone-tól, így aztán HR-menedzserként csatlakozott egy start-up szolgáltató központ (SSC) kiépítéséhez. Ez a telekommunikációs vállalat első ilyen központja volt, ezért Csaba számára fantasztikus volt végigkísérni egy olyan centrum kialakulását, amely nulláról indulva 1100 fős vállalattá nőtte ki magát, és napjainkra Magyarország egyik legnagyobb és legerősebb szolgáltató központja lett. “Jelenleg én vezetem a Vodafone budapesti HR szolgáltató központját, ahol az Egyesült Államoktól az Ázsiai régióig számos országnak nyújtunk komplex HR-támogatást. A munkát nagyszerű és jelenleg is bővülő HR-csapat végzi – támogatásukat ezúton is köszönöm –, ahova most is keresünk és várunk tehetséges, nyelveket beszélő munkatársakat.”

Szabadidejét családjával, barátaival és a párjával tölti. Kedveli az extrém sportokat (búvárkodás, falmászás, vadvízi evezés, küzdősportok), és amikor alkalma nyílik rá “műveli” is ezeket. Rajong a természetért, szívesen utazik és ismer meg különböző kultúrákat. “Szabadidőm egy részét ‘szakmai hobbimra’ fordítom, rendszeresen írok szakmai cikkeket különböző nyomtatott és online médiumokba. Igyekszem – felkéréstől és időmtől függően – minél több előadást tartani különböző konferenciákon, vagy éppen nemzetközi MBA programok keretén belül" – mondja a HR-vezető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk