kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Sztrájkba léptek a román egészségügyiek

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Romániában az egészségügyi dolgozók, akik magasabb béreket és az egészségügy nagyobb mértékű finanszírozását követelték.

images

A helyi idő szerint reggel nyolc és tíz óra között megtartott sztrájk során a romániai orvosok és az asszisztensek a szolgáltatások egyharmadát biztosították, ugyanakkor voltak olyan erdélyi megyék, ahol hírügynökségi tudósítások szerint nem szüntették be a munkát.

Az egészségügyben dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet kilátásba helyezte, hogy csütörtöktől határozatlan időre általános sztrájkot indítanak. Az egészségügyi tárca és a szakszervezetek közötti tárgyalások várhatóan folytatódnak a következő napokban.

Marius Sepi, a Sanitas első alelnöke elmondta, hogy a szervezetnek mintegy százezer tagja van, s többségük részt vett a figyelmeztető sztrájkban. Emlékeztetett, hogy a tiltakozás nem a betegek ellen irányul, hanem csak azt kérik, biztosítson a kormány méltó körülményeket a gyógyításhoz a kórházakban. Azt kérik, hogy a kormány emelje a bruttó hazai termék (GDP) legalább 6 százalékára az egészségügyre fordított pénz nagyságát a jelenlegi mintegy 4 százalékról.

Az orvosok és az asszisztensek emellett magasabb béreket követelnek, valamint saját bérrendszer kialakítását a szektorban dolgozók számára.

A román orvosi kamara tájékoztatása szerint az Európai Unióban a romániai rezidensek kapják a legkisebb fizetést, átlagosan kétszáz eurót havonta. A szakorvosok átlagosan 435 eurót visznek haza. Becslésük szerint Románia 2007-es uniós csatlakozása óta 14 ezer orvos és több mint 50 ezer ápoló hagyta el az országot.

A Hotnews hírportál szerint az orvosi hierarchia csúcsán lévők akár 5 ezer és 12 ezer euró közötti összeget is kereshetnek havonta, ha magánpraxisban dolgoznak, a gyógyszergyártókkal szerződéseik vannak, valamint egyetemi oktatói állásuk is van.

Romániában elterjedt jelenség a hálapénz, az orvosok ezzel a nem hivatalos juttatással egészítik ki jövedelmüket. Vasile Astarastoae, az orvosi kamara elnöke szerint az orvosok fizetésének el kellene érnie legalább az 1500 eurót ahhoz, hogy lassuljon az elvándorlás, és a betegeknek ne kelljen hálapénzt adniuk.

Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter törvényellenesnek nevezte a sztrájkot, és felszólította a kórházmenedzsereket, hogy foganatosítsanak intézkedéseket a sztrájkolók ellen.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk