kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A Lidlben is elfogadják az Erzsébet-utalványt

December ötödikétől már a Lidl üzleteiben is lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni.

Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek lesznek a Lidl diszkont áruházlánc üzletei annak a megállapodásnak az eredményeként, amely – az Erzsébet-utalvány kibocsátójával, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal egyetértésben – az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. és a Lidl Magyarország Bt. között jött létre.

Az Ajándék, az Étkezési, a Gyermekvédelmi, és az Iskolai Erzsébet-utalvány 2013. december 5-től a diszkont áruházlánc mind a 158 magyarországi áruházában érvényes fizetőeszközzé válik – közölte a utalványfogalmazó.

Az utalványt elfogadják még a CBA, a Coop, a Reál, az Arzenál, a Tesco, a SPAR, az Auchan és a Penny Market élelmiszer áruházláncok, a MOL benzinkutak, valamint több ezer kisbolt és vendéglátóhely.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek