kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A HR alapú technológiai innovációk lehetnek az új magyar sikersztorik

Óriási érdeklődés övezte azt a rendezvényt, ahol két kis magyar startup és egy kutatóközpont mutatta be technológiai innovációit. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az érdeklődök között ott voltak a nagyobb hazai bankok és biztosítótársaságok, vezető élelmiszeripari cégek, állami intézmények és szakmai szövetségek vezetői egyaránt. Sőt a BIG4 vállalatok közül is képviseltették magukat, áll a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

Szertics Gergely, az Analogy Dialogue egyik alapítója és az esemény főszervezője elmondta, küldetésüknek tekintik, hogy együttműködjönek olyan startup és non-profit cégekkel, akik hasonlóan innovatívak a saját területükön, mint ők maguk. Azzal, hogy ezen startup-ok egymást kiegészítő, erősítő szolgáltatásait bemutatják, az ügyfeleik ötleteket kaphatnak arra nézve, hogyan tudják hatékonyabb módon megtámogatni saját üzleti folyamataikat.

A magyar startup ökoszisztéma újabb felfedezettjei láthatóan azzal emelkedtek ki a technológiai startup-ok tömegéből, hogy a humán erőforrást állították a fejlesztésük középpontjába és egymással nem versenyeznek, hanem együttműködnek.

A NASA ösztöndíj programját elnyerő be-novative például arra ad innovatív megoldásokat, hogyan lehet a szervezeti eredményeket a kollégák kreativitása és ötleteivel támogatni. Az INFOTA-tól megtudtuk, hogy lehet-e egyáltalán elmenteni azt a tudást, amit elvileg csak megmutatni lehet. Az Analogy Dialogue pedig ismertette, hogyan lehet felhalmozni és a problémamegoldás szolgálatába állítani a szervezetben összegyűjtött személyes tapasztalatokat.

Nagyon érdekes kérdés, hogy a különböző iparági szektorok képviselőit mi mozgatta meg ennyire ezen termékek kapcsán. Az bizonyos, hogy mind az állami, mind a pénzügyi szektor vagy akár a vállalati szakmai szövetségek olyan hatalmas emberi erőforrás alapú tőkével rendelkeznek, amelynek valamilyen módon való megőrzése, megtartása és hasznosítása alapvető érdekük a mai világban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk