Megjelent: 10 éve

149 200 forintot visz haza az átlagos dolgozó

Január és október között a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálbér-növekedés tavaly óta 3,3 százalékos.

2013. január–októberben a teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 223 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg a 2012. január–októberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek. A költségvetés területén – közfoglalkoztatottak nélkül – átlagosan 5,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,8 százalékkal, 208 700 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (468 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (426 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (392 800 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (154 300 forint), illetve a mezőgazdaság, erdő-gazdálkodás, halászat (167 000 forint) ágakban dolgozók kerestek – közölte holnapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2013. január–októberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9900 forint juttatást kaptak ezen a címen.

2013. január–októberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 500, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 5,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 5,3, a közszférában – közfoglalkoztatottak nélkül – 6,8, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 240 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,8 százalékkal volt magasabb a 2012. január–októberinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.


Így alakult az alkalmazásban állók száma



A foglalkoztatottsági helyzet felmérésére ugyan nem alkalmas, de érdekes adat a felmért vállalatoknál alkalmazásban állók létszámának változása.
  • A nemzetgazdaság egészében 0,2 százalékos a növekedés.
  • A nemzetgazdaságban közmunkások nélkül 0,3 százalékos a zsugorodás.

  • A nemzetgazdaságon belül a vállalkozásoknál 0,2 százalékos a csökkenés.
  • A nemzetgazdaságon belül a közszférában 2,9 százalékkal több alkalmazottat mértek fel.
  • Közmunkások nélkül a közszféra bővülése már csak 1,1 százalékos.

  • A legnagyobb zsugorodást a nemzetgazdaságon belül a nonprofit szféra könyvelte el: itt 11,4 százalékkal dolgoztak kevesebben január-októberben, mint a megelőző év azonos időszakában.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

    2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

    Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

    A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

    SZJA 2024

    Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk