kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A szabadság is szabadságot szül - így változott a munkajog

Az elmúlt négy évben hétszer változott a Munka törvénykönyve, 2014. január 1-től pedig életbe lépett a nyolcadik módosítás is az említett időintervallumban. Ennek két fő csapásiránya volt: a kötetlen munkarend szabályozása, illetve a szabadság kiadására vonatkozó előírások a tárgyévet követően. A HSA Kft. bemutatja, eztán mi megengedett, és mi nem az.

images

images

Legutóbb 2013. augusztus 1-vel változott a Munka törvénykönyve (Mt.), akkor a bérszámfejtés rendjét érintő határozatok voltak a legfontosabb módosítások. Az új év hajnalán a kötetlen munkarend és a szabadságolás került terítékre. Előbbi változás az Európai Bíróság vonatkozó ítéletével összhangban mondja ki azt, hogy kötetlen munkarend esetén a munkáltató írásban köteles teljes egészében átengedni a munkaidő-beosztás jogát a munkavállalónak. Az új szabály szerint a foglalkoztatás kötetlen jellegén az sem változtat, ha a megbízott feladatai egy részét sajátos módon, előre meghatározott időpontban vagy időszakban végzi el. Fontos hangsúlyozni, hogy a rendelkezés a kógens szabályt követi, tehát betartása mindentől - a felek akaratától vagy megegyezésétől - függetlenül kötelező.

Ami a szabadságok kiadását illeti, a 2013. december 31-ig érvényben lévő Mt. alapján az alapszabadság és az életkor alapján járó pótszabadság egyharmada a felek megegyezése alapján egyaránt átvihető volt a tárgyévet követő év végéig. Január elsejével ez megváltozott, az új előírás szerint az adott naptári évben kell kiadni, illetve kivenni a szabadnapokat. Tárgyévben kiadott szabadságnak minősül az, hogy ha az igénybevétele még az esedékesség évében megkezdődik, és a következő esztendőre átnyúló része nem haladja meg az öt munkanapot.

Kivételek persze ebben is vannak. Amennyiben a munkaviszony október elsején vagy azt követően létesült, a tárgyévet követő március 31-ig is kiadható a szabadság. Ugyanez vonatkozik arra az estre is, ha kivételesen fontos gazdasági érdek, a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt van erre szükség. Arra továbbra is lehetőség van, hogy az életkori pótszabadságot át lehessen menteni a következő év végéig. A ki nem vett szabadnapok megváltása, juttatásbeli helyettesítése kizárólag a munkaviszony megszűnése esetén opció.

Még egy fontos dolgot tisztáz a szabadságolással kapcsolatban az új Mt., méghozzá azt, pontosan mi számít munkában töltött időnek, amely alapján arányosan, alanyi jogon jár a munkavállalónak a szabadság. Eszerint a ténylegesen munkavégzéssel töltött napokon kívül többek között az alábbi időtartamok minősülnek munkában töltött időnek, és jogosítanak fel szabadságra: munkaszüneti napok, heti pihenőnapok, szabadság, szülési szabadság, gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja, naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség, önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó ideje. Magyarán a szabadság is szabadságot generál!

Az már most biztos, hogy idén nem ez volt az utolsó módosulása a Munka törvénykönyvének, hiszen 2014. március 15-én érkezik az új Polgári törvénykönyv, amellyel "kéz a kézben" az Mt. tételes szabályai is változnak majd.

www.hsakft.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk