kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Bővebben az EU Kék Kártyáról

Az EU Kék Kártya olyan engedély, amely magas szintű képzettséggel rendelkező birtokosát valamely tagállam területén történő tartózkodásra és egyúttal magas szintű képzettséget igénylő, a jogszabályban foglalt feltételek szerinti munkavállalásra jogosítja.

EU Kék Kártyát az az Unión kívüli állampolgár kaphat, aki rendelkezik érvényes útlevéllel, hitelt érdemlően igazolja a beutazása és tartózkodása célját, teljes körűen biztosított egészségügyi ellátásokra, valamint személyével szemben nem állnak fenn a törvényben meghatározott kizáró okok. További feltétel még, hogy a kérelmező legalább tizennyolc hónapig jogszerűen tartózkodjon Magyarországon.

Menekültek, befogadottak, kutatók, szezonális valamint bizonyos kiküldetésben lévő külföldi munkavállalók nem kaphatnak EU Kék Kártyát.

Mennyi időre állítható ki az EU Kék Kártya?

Az EU Kék Kártyát legalább egy évre lehet megkapni. Amennyiben a foglalkoztatást igazoló szerződés ennél rövidebb időtartamra szól, akkor az engedélyt a foglalkoztatásra irányuló szerződés szerinti jogviszony időtartamát három hónappal meghaladó időtartamra állítják ki.
Az EU Kék Kártya érvényességi ideje legfeljebb négy év, amely alkalmanként legfeljebb négy évvel meghosszabbítható.

Fontos tudni azonban azt is, hogy az EU Kék Kártya a kiadásától számított két éves időszak alatt kizárólag a kiadását megalapozó munkaviszonyban való, magas szintű képzettséget igénylő munkavállalásra jogosítja a birtokosát, valamint, hogy a kérelmező nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.

Cziczárdi Györgyi, Relocation szakértő
www.expatcenter.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk

Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk