Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Havi hatezer forint jut megtakarításra

Csupán jövedelme négy százalékát tudja félretenni a lakosság, ami az átlagjövedelem esetében havi hatezer forintnak felel meg. Csak a felnőttek harmada él olyan háztartásban, amelynek összbevétele meghaladja a kétszázezer forintot.

A gazdasági szempontból aktív magyarországi felnőttek keresetük legnagyobb részét mindennapi kiadásokra költik, és átlagosan annak mindössze 4 százalékát tudják félretenni - közölte az 1200 fős mintán végzett felmérése eredményét a Generali Biztosító csütörtökön.

A KSH kimutatása szerint a magyarországi átlagkereset 150 400 forint, a Generali által megkérdezettek jövedelme 100 és 200 ezer forint közé esik, tehát átlagosnak tekinthető.

A 18-59 év közötti megkérdezettek válaszaiból az derült ki, hogy a legjobb anyagi helyzetben a fővárosiak vannak, akiknek 13 százaléka több mint nettó 350 ezer forintot keres. Az iskolázottság is nagyban befolyásolja az anyagi lehetőségeket, hiszen a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 29 százalékának magasabb a havi fizetése nettó 200 ezer forintnál.

A kutatás szerint a felnőttek egyharmada él olyan háztartásban, ahol a havi jövedelmek összege meghaladja a 200 ezer forintot, 10 százalékuk háztartásában pedig összesen több mint 350 ezer forintból gazdálkodnak egy hónapban.

A háztartások nagy átlagban havi jövedelmük 19 százalékát tudják hosszú távú céljaikra fordítani, amelyek közül - 12 százalékkal - kiemelkedik a hiteltörlesztés. A jövedelem 4 százaléka jut megtakarításokra (ez az átlagjövedelem esetén hazezer forintot jelent), és 3 százalékot fordítanak a megkérdezettek gyermekeik támogatására. Így a bevételeik 81 százalékát mindennapi kiadásokra költik, ebből a legtöbbet - 32 százalékot - visz el a rezsi, 31 százalékot pedig az élelmiszer.

A jövedelmek felhasználása nagyban függ attól is, mekkora összegből gazdálkodik az adott háztartás. A 200 ezer forintnál alacsonyabb jövedelmű háztartásokban jóval nagyobb arányt visznek el a mindennapi kiadások, megtakarításra pedig legfeljebb 2 százalék jut. A magasabb - 350 ezer forint feletti - jövedelmű háztartásokban ugyanakkor az élelmiszer- és rezsikiadások már csak a bevétel felét viszik el, és megtakarításra már 11 százalék jut.

Ez utóbbi jövedelmi sávba tartozók 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden hónapban félre tud tenni, az alacsonyabb jövedelműek körében ez az arány csak 12-31 százalék közötti volt.


A háztartások ötödének nincs pénzügyi megtakarítása



Ezek után nem meglepő, hogy a magyar háztartások ötödének egyáltalán nincs megtakarítása. Negyedüknek egymillió forint alatti, 23,5 százalékuknak 1 és 4 millió forint közötti a tartaléka – ezt már az ING Biztosító csütörtöki közleményéből tudjuk.

A biztosító a Gfk Hungáriával közösen végzett felmérést múlt év végén a magyar háztartások megtakarításairól 1064 fős mintán.

A felmérés szerint 50 millió forint feletti magtakarítással mindössze a háztartások 3 százaléka rendelkezik.

Ami a megtakarítási szokásokat illeti, százból 44 ember állította, hogy elegendő pénze van a mindennapi élethez, nagyobb kiadásokat azonban már nem engedhet meg magának. Csaknem 40 százalék képes megtakarítani egy keveset, 14 százaléknak viszont sok dolog megvásárlásáról le kell mondania ahhoz, hogy legyen elég pénze a mindennapokra. Azok aránya, akiknek még a nagyobb kiadást jelentő dolgok megvásárlásához sem kell takarékoskodniuk, mindössze 2 százalék. Százból egy embernek még a legszükségesebb dolgokra sincs elég pénze.

A legfontosabb megtakarítási célok között legtöbben a konkrét cél nélküli vésztartalékot és a gyerekek, unokák anyagi támogatását említették: mindkét kategóriát a válaszadók 46 százaléka jelölte meg. Lakásvásárlásra, lakásfelújításra vagy autóvásárlásra, illetve -cserére százból 34 ember takarékoskodik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk