kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Nagyobb szerephez juthatnak a mediátorok

A munkaügyi mediáció kultúrájának terjedéséért lenne még mit tenni a munkaügyi viták hatékonyabb megoldása érdekében. A polgári törvénykönyv március közepétől hatályos módosítása most ennek a folyamatnak kedvezhet a válóperek esetében. Ez alapján a bíró mediátorhoz küldheti a váló feleket - írja a hvg.hu.

A mediátorok beiktatása egy válási procedúrába lehetővé teszi, hogy a felek közösen, önkéntesen hozzanak döntéseket akár vagyoni, akár a gyermeket érintő vitás kérdésekben. A szakemberek szerint az önként tető alá hozott megállapodásokat a felek nagyobb valószínűséggel tartják be, mint az olyan ítéleteket, melyeket fejük felett meghozott döntésnek élnek meg - írja a hvg.hu. Gyengéné Nagy Márta bíró, a Mediációs Munkacsoport vezetője szerint a bírák feladata a jogszolgáltatás. Számukra igen terhes egy 10-12 tárgyalási napot is kitevő, konfliktusos válás, ahol a tárgyalóteremben olyan sérelmek, fájdalmak csúcsosodnak ki, amelyek egy közvetítő beiktatásával a bíróság falain kívül csillapíthatók, s a bíróra valóban csak a jogszolgáltatás marad.

A Ptk. módosítása nyomán tavasztól, amennyiben a bontóperi keresetet benyújtja a válást kezdeményező fél (az esetek háromnegyedében a feleség), a bíró a bontóper vonatkozásában csak ajánlhatja a mediátor felkeresését. De a szülői felügyelet rendezése miatt a felek kötelesek lesznek felkeresni a mediátort. Egy megbeszélés után dönthetnek úgy is, hogy visszatérnek a peres útra, de Gyengéné Nagy Márta, a Szegedi Törvényszék bírája szerint többnyire elfogadják a váló felek a segítséget. A hivatalból kirendelt mediátor igénybevétele illetékmentes lesz, s a feladatot, a szükséges képzést elvégző bírósági titkárok, nyugalmazott, illetve gyakorló bírók látják el.

A hvg.hu által megkérdezett egyik szegedi ügyvéd szerint nem a mediáció megjelenése miatt fognak elapadni az ügyvédek bevételei. Egy válásért vidéken nem lehet többet elkérni 30-50 ezer forintnál, 4-5 tárgyalási nappal számolva nem sok pénz. A fővároson kívül nem igazán lehet szakosodni, tehát ha jelenthet is bevételkiesést, nem olyan számottevőt.

Egy másik szegedi ügyvéd ugyanakkor káoszt jósol a bíróságokon. Szerinte képtelenség lesz annyi közvetítőt kirendelni, amennyi az ügyszám alapján szükséges volna. Másrészt az ügyvédek szerint azok a mediátorok, akik felsőfokú diploma mellett szereztek mediátori képesítést is, nem biztos, hogy alkalmasak helyzetek feltárására, a megfelelő megoldás megtalálására, hiszen nem rendelkeznek annyi tapasztalattal, jogi felkészültséggel, ami szükséges lehet egy bonyolult ügyben kiutat találni. A mediátorok szerint viszont az ügyvédeknek jelenleg nem érdeke a gyors megoldás, hiszen egy elhúzódó ügy biztos bevételi forrást jelenthet.

www.hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk