kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők üdülési pályázatát is lezárták

A nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők számára meghirdetett üdülési lehetőségekre is beteltek a helyek, ezért az eredeti határidőnél korábban, hétfő este 6 órakor lezárták a pályázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Közleményük szerint a nagycsaládosok számára meghirdetett szociális üdülési pályázatra mintegy 43 ezren, a fogyatékossággal élőknek az alapítvány által biztosított pihenésre 6 ezren jelentkeztek.

Az Erzsébet-tábor kiírásai is rendkívül népszerűek - írták -, így már sok táborra elfogytak a helyek, de nyitva állnak még többek között a sportolni vágyó diákok számára meghirdetett táborok, a hatféle speciális sporttábor, a művészetek kedvelőit zenei és népi mesterségek tábora várja, de van még hely többek között a PontyVelem horgásztáborban, illetve a hat leghátrányosabb kistérségben élő gyermekek számára meghirdetett Napközi Erzsébet-táborban is.

Az Erzsébet-programban az idén 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet az alapítvány az Erzsébet-utalvány forgalmazásának pénzügyi eredményéből biztosít - írta az üdülési alapítvány, kiemelve: a program idei pályázataira a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen gyorsabban és többen jelentkeznek.

Korábban a nyugdíjasok számára meghirdetett szociális üdülési és a nyugdíjasok fürdőbelépésre jogosító pályázatának létszámkerete is betelt a pályázati határidő lejárta előtt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk