Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kilencven megváltozott munkaképességűt vett fel a rendőrség

Ötven megváltozott munkaképességű ember rehabilitációs foglalkoztatása kezdődött el hétfőn a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, a következő hetekben pedig újabb negyven ember állhat munkába.

images

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a főkapitányságon rendezett állománygyűlésen elmondta, az elmúlt évek egyik legnehezebb feladata volt a megváltozott munkaképességű emberek korábban pazarló és gyenge hatékonysággal működő foglalkoztatási rendszerének átalakítása.

A kormány bevezette a rehabilitációs kártyát, amely úgy teszi lehetővé a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedő vállalkozások számára a megváltozott munkaképességű foglalkoztatását, hogy nem kell megfizetniük utánuk a szociális hozzájárulási adó. Ma már több mint 22 ezren dolgoznak így – közölte az államtitkár. Hozzátette: harminc és fél ezer ember pedig akkreditált munkahelyen dolgozik.

Az Új Széchenyi Terv keretében 11 milliárd forintos pályázati támogatással 2500 ember képzése, valamint ötezer ember átmeneti foglalkoztatása kezdődött meg – tudatta Soltész Miklós.

Kovács István országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elsőként vállalta, hogy részt vesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjában.

A szigorú alkalmassági vizsgálaton kiválasztott munkavállalók átlagosan kilenc és fél hónapig vehetnek részt az uniós támogatással megvalósuló programban. A munkavállalók háromhetes tréning után különböző területeken kezdenek el tevékenykedni: adatrögzítőként, ügyfélszolgálati munkatársként, adminisztrátorként, raktári segítőként. Tevékenységüktől elsősorban a bűnügyi és közrendvédelmi területen szolgáló rendőrök adminisztrációs terheinek csökkenését várják – mondta az ezredes. Hozzátette: ezzel szakképzett rendőri munkaerő szabadul föl, és az ügyintézés is gyorsul.

Kovács István bejelentette, a rendőrség országos program indítását tervezi a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjára.

A megváltozott munkaképességű dolgozók bére heti húszórás munkakörben bruttó 73 ezer forint lesz havonta, és továbbra is kapják az átlagosan 42 ezer forintos rehabilitációs ellátást.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk