kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

220 új munkahelyet hoz az EPCOS Szombathelynek

Az EPCOS Kft. 10,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, új autóipari termékek gyártását kezdi meg, és a következő három évben fokozatosan 220-szal növeli dolgozói létszámát Szombathelyen – jelentették be a cég Csaba utcai telephelyén tartott ünnepségen kedden.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egy olyan fejlesztés valósul meg, amivel mindenki jól jár, hiszen az EPCOS Kft. kiköltözteti gyáregységét Szombathely belvárosából, az így felszabaduló épületet az önkormányzat szociális célokra, bérlakásépítésre és iskolabővítésre használhatja. Az állam pedig, amely 3 milliárd forinttal támogatta a projektet hosszú távon nagyobb adóbevételekhez jut, az újabb munkahelyekkel pedig a foglalkoztatottság is növekszik.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz-KDNP) az ünnepségen arról szólt: a belvárosban lévő Szent László utcai telephely úgy kerül a város tulajdonába, hogy annak ellenértékét az önkormányzat a cég által befizetett iparűzési adóból írja majd jóvá, tehát közvetlen költségvetési ráfordítást a ez a "csere" nem igényel.

Hozzátette: ugyanakkor az EPCOS Kft. a tervek szerint 20 százalékkal bővíti a termelését, ami iparűzési adóbevételben a város számára nyolc év alatt 1,5 milliárd forint többletbevételt fog jelenteni.

Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója terveiket ismertetve elmondta: cégük évente 61,5 milliárd forintos árbevétel mellett 1700 embert foglalkoztat Szombathelyen, ezt a létszámot kívánják három év alatt 220 munkavállalóval bővíteni, szakmunkásokra, mérnökökre és fejlesztő mérnökökre is szükségük lesz.

Terveik szerint új autóipari alkatrész családok gyártását kezdik majd meg az új, 13 ezer 500 négyzetméter alapterületű csarnokban, amelynek építését lehetőség szerint már tavasszal megkezdik és idén decemberére be is fejezik. Az első gépsorokat pedig 2015 januárjában állítják majd be, ezért az új munkatársak - az első 30-40 ember - felvételét és betanítását már a következő hetekben megkezdik.

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is: stratégiai terveik között szerepel, hogy szombathelyi telephelyüket a TDK konszernen belül autóipari gyártó-és fejlesztőközponttá tegyék, ezért a következő 3-4 évben az előállított autóipari termékek részarányát 30 százalékról 55 százalékra szeretnék növelni a szombathelyi üzemben.

Szavai szerint legalább 15 százalékkal szeretnék növelni helyben a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó létszámot is, ezért egyre szorosabb együttműködésre törekszenek kutatóintézetekkel és egyetemekkel.

Terveik szerint Szombathelyen olyan autóipari alkatrészeket gyártanak majd amelyek az autózás biztonságát és kényelmét szolgálják, így például a teljes kulcsnélküli nyitást és indítást, az automatikus parkolást a sávelhagyásra figyelmeztető valamint az alacsony sebességnél a ráfutást megelőző rendszereket és az elektronikus kormányszervó és automata sebességváltó vezérlést segítő rendszereket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk