Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Hét munkahely: még kell pár az egymillióig

Átadták a Kalotherm Építőipari Zrt. új üzemét Balassagyarmaton pénteken az ipari parkban. Az üzemben nyílászárókat gyártanak majd, a fejlesztés eredményeként hét új munkahely jön létre a Nógrád megyei városban.

Szabó Lajos, a társaság elnöke az átadó rendezvényen elmondta: a 194 millió forintos beruházást 88,5 millió forintos támogatás segítette, amelyet az Új Széchenyi Terv keretében nyertek el az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) telephely-fejlesztési pályázatán.

Az elnök ismertette: az 1989-ben alakult, évi 5-6 milliárd forintos árbevétellel működő budapesti központú építőipari-szolgáltató cég generálkivitelező munkákat végez, és ehhez saját gyártási kapacitással rendelkezik.

Zuglói, gödi és balassagyarmati telephelyekkel működik a zrt., összesen 60 embert foglalkoztat. Balassagyarmaton korábban 4,5 hektáros területet vásárolt a cég az ipari parkban, itt négy éve saját erőből építette meg az első, 16 embernek munkát adó csarnokot, és évente 7-8 ezer négyzetméter műanyag nyílászárót gyárt mintegy 400 millió forint értékben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk