kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Németországban jobb dolgozó nőnek lenni

Javul a nők munkaerő-piaci helyzete az ezredforduló óta Németországban, ez derül ki a PwC felméréséből. Foglalkoztatásuk 11 százalékkal nőtt, ezzel Németország azok közé az országok közé került, ahol a legtöbb nő dolgozik.

images

PwC adatai alapján a nők foglalkoztatottsági aránya a 2000-ben regisztrált 63 százalékról 72 százalékra emelkedett, ezzel Németország a vizsgált országok élbolyába került, megközelítve Svédországot, ahol a munkaképes korú nők 78 százaléka áll munkaviszonyban.

Az OECD 27 tagországában elemzik a nők munkaerő-piaci helyzetét négy mutató alapján. Ezek: a foglalkoztatottsági arány mellett a nők munkanélküliségi aránya, illetve a nők aránya a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében, valamint a férfiak és a nők fizetése közötti különbség mértéke.

Németország az összes vizsgált mutató tekintetében előrelépett, elsősorban a munkaerő-piaci helyzet általános, valamennyi munkavállalót érintő javulása révén. Németország így közelít ahhoz, hogy kialakuljon a munka világában a nemek közötti teljes egyenjogúság. Ugyanakkor továbbra sem dőlhetnek hátra, mert a vezető pozíciókban nem nőtt, hanem inkább csökkent a nők aránya, 7.8-ról 6.3 százalékra.

Az országok rangsorában az élen Norvégia, Dánia és Svédország áll, Németország a 18.-ról a 15. helyre lépett elő. Magyarország a legutóbbi rangsorban a 21. volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk