Megjelent: 10 éve

Csökkentheti szochóját, ha kisgyermekeseket alkalmaz

Idén január 1-jétől a munkáltatók a korábbinál több kedvezményt érvényesíthetnek, ha olyan munkavállalókat foglalkoztatnak, akik az anyasági ellátás alatt vagy után vállalnak munkát. Az Adózóna több példán keresztül mutatja be a megtakarítási lehetőségeket.

Idén január 1-jétől a a munkáltatók már a gyermekgondozási díj folyósítása alatt is érvényesíthetnek kedvezményeket – erre korábban csak a gyed után volt lehetőség.

A munkáltató a foglalkoztatás első 3 évében a bruttó munkabér, de legfeljebb havi 100 000 forint után mentesül a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, a foglalkoztatás negyedik és ötödik évében pedig a 27 százalék helyett 12,5 százalékos szociális hozzájárulási adót fizethet akkor, ha olyan munkavállalót foglalkoztat, aki legalább három gyermek után kap családi pótlékot, illetve aki gyedben, gyesben vagy gyetben részesül vagy részsült.

A kedvezmény az anyasági ellátás megszűnése után 69 hónapig, de legfeljebb öt évig érvényesíthető.

Ezek alapján egy háromgyermekes, családi pótlékra jogosult anya 2012. szeptember 1-jén állt munkába és beteg gyermekre tekintettel jelenleg is gyesben részesül, havi keresete 2013-ban és 2014-ben is 120 ezer forint. Munkáltatóját a kedvezményezett foglalkoztatás öt évére, azaz 2017. augusztus 31-éig illeti meg legfeljebb havi 100 ezer forint után az adókedvezmény érvényesítésének a joga. Ez idő alatt összesen 1 millió 212 ezer forint kedvezményt vehet igénybe. A munkáltató a kedvezményezett foglalkoztatás első három évére – legkorábban a kedvezmény eddigi formáját bevezető jogszabály hatályba lépésének napjától 2013. január 1-jétől – 2015. augusztus 31-éig 27 százalékos mértékben, majd a kedvezményezett foglalkoztatás negyedik és ötödik évére, tehát 2015. szeptember 1-je és 2017. augusztus 14,5 százalékos mértékben érvényesíthet adókedvezményt.

Ha egy gyedről visszatérő, egygyermekes anya 2014. február 1-jétől munkát vállal. Munkabére havi 120 000 forint. Munkáltatója a foglalkoztatás első két évében havi 100 000 forint után mentesül a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, 20 000 forint után pedig meg kell fizetnie a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót.

A foglalkoztatás harmadik évében a foglalkoztató 100 000 forint után a 27 százalék helyett 12,5 százalék szociális hozzájárulási adót fizet, a 20 000 forint után pedig a 27 százalékot.

A munkáltató megtakarítása 822 000 forint (24 x 27 000 + 12 x 14 500).

Adózóna
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk