kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Valós tényeken alapuló kritika esetén is elbocsátható a munkavállaló

A Kúria az Mfv.I.10.190/2013. számon hozott ítéletében megállapította, hogy a szakszervezet elnöki tisztségét is betöltő munkavállaló munkaviszonya rendkívüli felmondással megszüntethető, amennyiben megsérti a jóhiszeműség, tisztesség, illetve kölcsönös együttműködés követelményeit.

A munkavállaló áruházvezetőként dolgozott és egyben a munkáltatónál működő szakszervezet elnöke is volt, amikor a munkaviszonya megszüntetésre került. A munkáltató rendkívüli felmondásában két indokra hivatkozott. Az első indok szerint a munkavállaló a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartást tanúsított. Ez abban merült ki, hogy habár a házastársa önálló képviseleti joggal rendelkező tagja egy Bt-nek, amely a munkáltatóval rendszeres kapcsolatban áll, és a cégjegyzék tanúsága szerint a munkáltatóéhoz hasonló tevékenységet is folytat, ezt elmulasztotta bejelenteni. Ennek következményeként a munkáltató bizalma a munkavállalóban megrendült. A másik indok pedig az volt, hogy a munkáltató sérelmezte a vele szembeni harcra felszólító írások hangnemét és éles kritikai jellegét. A munkavállaló a felmondás jogszerűségét bíróságon támadta meg.

Az első fokon eljáró bíróság a munkavállaló keresetét elutasította, amelyet a másodfokú bíróság helybenhagyott. A munkavállaló ezt követően a Kúriához fordult jogorvoslatért. A Kúria a felmondás jogszerűségével összefüggésben kimondta, hogy a két indok közül az elsőre történő hivatkozás nem megalapozott, mivel a bejelentési kötelezettség teljesítésére vonatkozó eljárási rend a munkáltatónál nem létezett, az pedig megállapítható volt, hogy a bejelentést a munkavállaló megkísérelte. A következő lépésben azt vizsgálta, hogy a szakszervezeti minőségben, érdekképviseleti céllal tett lépések alapján a munkáltató rendkívüli felmondása jogszerűen történt-e. A bíróság megállapította, hogy a szakszervezeti tisztség ellátása során tanúsított magatartás általában összefügg a munkavállaló munkaviszonyával, és érintheti az azzal kapcsolatos kötelezettségeit. E minőségében is irányadóak az Mt. azon szabályai, miszerint a munkavállaló a jóhiszeműség, tisztesség követelményeinek megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve köteles eljárni, jogait pedig kizárólag rendeltetésszerűen gyakorolhatja. Amennyiben a munkavállaló e kötelezettségeit túllépve jár el, munkaviszonya ez okból megszüntethető. Ilyennek értékelte a Kúria azt, hogy a munkavállaló a munkáltatóval szembeni éles harcra szólított fel, és olyan éles kritikát fogalmazott meg, ami a munkaviszony további fenntartását ellehetetlenítette, mivel az az érdekképviselet szokásos kereteit meghaladta. A döntésben arra is utalt a Kúria, hogy ezen jogelvek korábbi határozatokban is lefektetésre kerültek.

Az EBH 2002.678. számú ügyben a bíróság megállapította, hogy az üzemi tanács elnöke az őt megillető jogosítványok átlépésével együttműködési kötelezettségét oly mértékben szegte meg, amely a vele való munkaviszony további fenntartását lehetetlenné tette. Ilyennek értékelte a bíróság azt, hogy a munkavállaló zavarta a munkahelyi légkört, több alaptalan bejelentést tett a vezető összeférhetetlenségére, illetve úgy utalt a munkahelyi vezetőjére, mint aki már nem sokáig írhat alá. Egy másik ügyben pedig azt állapította meg a Kúria, hogy a munkavállaló a véleménynyilvánítási szabadságával is csak úgy élhet, ha azzal a munkáltatója helytelen megítélését nem idézi elő. A munkavállaló ugyanakkor a szakszervezeti lapban a munkáltató működésével, vezetésével összefüggésben rendkívül éles kritikát alkalmazott („csődhelyzetben vergődő szervezet”), amely annak valóságtartalmától függetlenül alkalmas a munkáltató helytelen megítélésére. Ennek következtében a további foglalkoztatás a bíróság meglátása szerint a munkáltatótól nem elvárható.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk