Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Diplomaták sztrájkja miatt maradhat el a pápa látogatása

Az izraeli diplomaták sztrájkja miatt Ferenc pápa kénytelen volt lemondani májusra tervezett látogatását – állítja a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli napilap hírportálja pénteken.

A jeruzsálemi külügyminisztérium egy forrása csütörtökön megerősítette, hogy a pápa eredetileg május 24-től 26-ig tervezett utazását a dolgozók munkaügyi vitája miatt lemondták, ugyanis a munkabeszüntetés miatt nem lehet megfelelően előkészíteni a magas szintű vizitet. A Vatikán nem kívánja új időpontra tenni Ferenc pápa jeruzsálemi útját, így csakis a súlyos gazdasági áldozatokkal, komoly idegenforgalmi veszteséggel járó törlés maradt - írja az újság.

Ferenc pápa januárban jelentette be hivatalosan a Jordániába, a Palesztin Hatóság területére és Izraelbe tervezett szentföldi látogatását, amellyel VI. Pál pápa és Atengora ortodox pátriárka jeruzsálemi találkozásának ötvenedik évfordulójáról is megemlékezett volna.

A Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy az izraeli külügyi sztrájk "problémát jelent, és bonyodalmakat okozhat a látogatás előkészítésében", de vatikáni részről "ennyi és nem több", a Szentszék soha semmilyen formában nem beszélt az igen fontos út lemondásáról.

Nem csak a pápa látogatása marad el a The Times of Israel szerint: szerdán közölték, hogy az izraeli diplomatasztrájk miatt kénytelenek voltak megváltoztatni David Cameron brit miniszterelnök utazásának időpontját is. Ő eredetileg március 12-én mondott volna beszédet a kneszetben Jeruzsálemben. A magasabb fizetéseket követelő munkabeszüntetés Simon Peresz államelnök áprilisra tervezett, de hivatalosan még be nem jelentett kínai utazását is veszélybe sodorta.

A külügyisek szakszervezete a fizetésemelés mellett jobb munkakörülményeket is követel a külföldön állomásozó diplomaták számára, s kéréseik alátámasztására felfüggesztették a külföldi állami vezetők, valamint az izraeli politikusok útjainak előkészítését. Ezenkívül nem adnak ki diplomata-útleveleket sem, és nem végeznek konzuli szolgáltatásokat, csak életveszélyben és temetések ügyében segítenek.

Tavaly nyáron volt már egy hasonló akciójuk, de azt július végén felfüggesztették, miután megállapodtak abban, hogy közvetítők útján tárgyalásokat kezdenek a pénzügyminisztériummal. Ezek a megbeszélések azonban most a hét elején zátonyra futottak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk