kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Csak túlesnek a diákok a kötelező önkéntességen?

Ami kötelező, az már nem is lehet jó? Bár még nem feltétele az érettséginek, de 2016-tól az lesz az 50 órában elvégzett önkéntes munka. Az ötlet önmagában nem rossz, próbálják ki magukat a fiatalok a való életben, de szinte minden a megvalósításon múlik, derül ki a dehír összefoglalójából.

Sok diák előre gondolkodik, és már jóval az érettségi év előtt letudják a kötelező önkéntességet, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon. A tapasztalatok azonban vegyesek, hogy mennyire tudják magukat valóban hasznossá tenni a diákok.

Az Oktatási Hivatal felmérése szerint jelenleg 80 ezer gyerek igyekszik kihozni magából a maximumot az iskolapadon kívül.

A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója, Fekete József úgy látja, hogy nagyon jó tapasztalataik születtek az első turnusban. A mentorok szerint aktívak a diákok, sok együttműködési szerződést kötöttek, a gyerekek egy része pedig már az első félévben teljesítette a kötelező óraszámot.

A gyerekek már kevésbé voltak pozitívak, mert van közülük, aki úgy érzi, hogy a mentorok is nehezen találnak munkát nekik, ami ráadásul nem is igazán izgalmas. Van, hogy hétvégére kerül az önkéntes munka, mert hét közben annyi az iskolai munka. Van, aki szerint, ha nem lenne kötelező, nem csinálná senki, a lényeg, hogy túl legyenek rajta.

Persze azért nem mindenki utálja az önkéntességet, országszerte jelentkeztek olyan fiatalok is, akik a kötelező ötven óra után is szívesen dolgoznak tovább - akár fizetség nélkül. Gyakran éppen olyanok, akik a legnehezebb helyeken próbálták ki magukat, például hátrányos helyzetű fiatalok között.

Elméletileg a tanulók rendelkezésére áll egy lista, amiről a számukra szimpatikus szervezetek közül válogathatnak. Fontos, hogy elvileg mindenkinek a saját lakókörzetében kellene szerződnie.

dehir
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk