kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Visszaélésre adtak alkalmat az állami diákmunka-pályázatok

Az ombudsman és egyik helyettese szerint az állami diákmunka-pályázatok feltételeinek kidolgozatlansága és a pályázattal kapcsolatos tájékoztatás hiányosságai visszaélésre is alkalmat adó körülményeket teremtettek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala március 25-én.

images

Székely László, az alapvető jogok biztosa és Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos helyettes közös jelentésének kivonatában azt írták: a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkársága tavaly nyáron ajánlotta fel a helyi önkormányzatoknak, hogy az állam támogatást ad a diákok foglalkoztatására a nyári szünidőben.

A Nyári diákmunka elősegítése nevű programmal kapcsolatban több panasz is érkezett a biztosi hivatalhoz. Az ombudsman és helyettese ezek nyomán megállapította: volt olyan település, ahol a programban szinte kizárólag az önkormányzati képviselők, köztisztviselők hozzátartozóit alkalmazták. Ennek alapján felmerült a gyanú, hogy ezek az önkormányzatok megsértették az egyenlő bánásmód követelményét, valamint nemzetiségi származás alapján diszkriminálták a diákokat.

A konkrét panaszok kivizsgálását követően megállapították, hogy a pályáztatási feltételek kidolgozatlansága, a célcsoportok pontos meghatározásának hiánya, a tájékoztatási rendszer alapvető hiányosságai tisztázatlan, visszaélésre is alkalmat adó körülményeket teremtettek. Így sérültek a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogok, valamint az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség követelményének érvényesülése sem volt minden esetben egyértelműen biztosítva - írták a közleményben.

Az ombudsman és helyettese ezért felkérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy intézkedjen a hasonló programok, támogatási és pályáztatási rendszerek céljainak, tartalmának, feltételeinek, a végrehajtás menetének, illetve ezek ellenőrzésének pontos és szakszerű kidolgozásáról. Felhívták a figyelmet ara, hogy a programok részletes kommunikációs stratégiájának az önkormányzatok számára egyértelmű módon kell tartalmaznia a tájékoztatás, igényfelmérés formáját és követelményeit.

Székely László emellett felkérte a minisztert, hogy a jövőbeni programokhoz rendeljen olyan objektív szempontrendszert, amely a kiválasztás eljárásaiban az esélyegyenlőségi szempontok meghatározása mellett elősegíti az egyenlő bánásmód követelményének minél teljesebb körű érvényesülését és érvényesítését.

Edupress
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk