kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Mekkora nyugdíjra számíthatnak a kényszervállalkozók és minimálbéresek?

A nyugdíjrendszer bizonytalanságának csak egyik oka az öregedő társadalom, és az aktív, dolgozó lakosság számának csökkenése. A másik súlyos probléma, hogy hazánkban minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot. Ez nemcsak az állam számára jelent bevételkiesést, hanem a minimálbérre bejelentett munkavállalók, vállalkozók nyugdíjkilátásaira is negatív hatással van.

Az öregségi nyugdíj alapját kizárólag a bejelentett fizetés képezi, tehát az ezen felül kapott dolgozói „juttatás” vagy vállalkozásból kivont pénz nem növeli a majdani nyugdíj összegét – emlékeztet az Aegon közleménye.

A kényszervállalkozói létforma igen elterjedt Magyarországon. A KSH adatai alapján jelenleg közel 400 ezer egyéni vállalkozó van hazánkban, a nem hivatalos becslések szerint ez a szám akár a duplája is lehet. Köztudott, hogy eltérő okokból ugyan, de a vállalkozók egy része minimálbérre van bejelentve. A nyugdíj szempontjából ez azt jelenti számukra, hogy csak a minimálbér után számítják a leendő nyugdíjukat. Érdemes tehát felkészülniük arra, hogy rendszeres és megfelelő mértékű megtakarítás hiányában nagyon alacsony nyugdíjjal kell majd számolniuk. A (kényszer)vállalkozók számára különösen nagy érvágást jelenthet, ha munkaképtelenné válnak, és nem jutnak bevételhez. Az elérhető nyugdíjbiztosítások egy része erre is kínál megoldást.

Mekkora nyugdíjra számíthat az az 50 éves férfi, aki egész életében minimálbérre volt bejelentve?

Az Aegon nyugdíjkalkulátorával kiszámoltuk, hogy egy 50 éves férfi, aki 20 éves kora óta dolgozik, és mindvégig minimálbérre volt bejelentve, körülbelül 50 ezer Ft-ot kap havonta nyugdíjas korában.

Ez az összeg a legóvatosabb becslések szerint is fele vagy harmada annak, amiből ez a férfi jelenleg él. Jelentős életszínvonal-romlásra kell tehát készülniük azoknak a minimálbéreseknek – akár kényszervállalkozók, akár alkalmazottak -, akik csak a hivatalosan bejelentett bérük után járó nyugdíjból szeretnének élni időskorukban. Célszerű tehát előrelátóan tervezniük, és anyagi lehetőségeikhez mérten rendszeresen megtakarítaniuk nyugdíjas évekre.
Még súlyosabban érinti ez a probléma a magyar munkaerő-piacon 10-17 százalékos arányban jelen lévő, ugyanakkor adó- és járulékfizetés szempontjából „láthatatlan” feketemunkásokat (Munkaerő-piaci tükör, 2012). Közülük egyáltalán nem számíthatnak nyugdíjra azok, akik nincsenek bejelentve. A keresetük bizonyos része (pl. minimálbér) után járulékfizetők is csak mostani bevételük töredékét kapják kézhez idős korukban.

„A januártól bevezetett adójóváírás régóta meglévő hiányt pótol az egyéni élet- és nyugdíjbiztosítási piacon. A jelenlegi jogszabályok szerint a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka jár személyi jövedelemadó (szja) kedvezményként a befizetőnek. Az adójóváírás legfeljebb évi 130 ezer forint lehet, és a 2013. december 31. után kötött nyugdíjbiztosításokra vehető igénybe” – hívta fel a figyelmet Tavaszi Beatrix, az Aegon Magyarország életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk