Megjelent: 10 éve

Ezt kapják a kormánytól a nyugdíjasok

Bár a gazdaság nem szárnyalt, a nyugdíjak mégis évente, rendszeresen nőttek. Nagyobb mértékben is, mint ami a törvény szerint jár. Tavaly 3.5 százalékos reálnyugdíj-emelés volt, így vásárlóerejük is nőtt, írja a napi.hu.

A 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány egyik politikai ígérete volt a nyugdíjrendszer rendbetétele, ennek keretében számolták fel a magánpénztári rendszert - így a magánpénztárba kerülő járulékok nem a hiányt növelték, hanem az állami nyugdíjalap bevételeit. Ezen intézkedéscsomag része volt a nyugdíjindexálás átalakítása, amely szintén a kiadások féken tartást szolgálta.

A nyugdíjak a 2010-2011 években érdemben nem nőttek, ám a 2012-től fokozatosan emelkedett a reálértékük. Ennek a csúcsa kétség kívül a tavalyi 3,5 százalékos reálnyugdíj-emelés, ám a várakozások szerint idén is akár két százalékkal nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke. A trükk az infláció alultervezése, amely kétélű fegyver. Az alacsony infláció elvileg jót tesz a gazdaságnak, ha az természetesen alakul, ám a rezsicsökkentés nem az. A három százalék körüli infláció egy felzárkózó gazdaságban teljesen elfogadható, sőt szükséges.

A idei nyugdíjemelést is sikerült rosszul belőnie a kormánynak, ugyanis a 2014-es költségvetés tervezésekor még 2,4 százalékos inflációval számoltak. A jegybank legfrissebb előrejelzése szerint idén a pénzromlás alig 0,7 százalék lehet. A nyugdíjakat januárban 2,4 százalékkal emelték meg, így az idei reálnyugdíjemelkedés is megközelítheti a két százalékot. A nyugdíjkiadások így körülbelül 150 milliárd forint plusz kiadást jelentenek.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk