Megjelent: 10 éve

Váltsunk pihenésre

Lassan lejár a SZÉP-kártyák idei beváltási határideje, és még több mint 4 milliárd forint van a számlákon, írja a Világgazdaság Online. Május 31-ig kell felhasználni a 2012-ben utalt összegeket.

Ez 200 ezer vendégéjszakára, vagyis több mint 500 évnyi pihenésre lenne elég összességében, nyilatkozta Szigetvári József a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a lapnak.

A tavalyi évben a legtöbb utalványt júliusban váltották be az utazni vágyók, de a SZÉP-kártya felhasználásának aránya az összes szállásfoglaláson belül májusban volt a legnagyobb – valószínűleg akkor is sokan hagyták az utolsó pillanatra a juttatások felhasználását.

A Szallas.hu statisztikáiból az is kiderül, hogy SZÉP-kártyával az átlagosnál többen foglalnak wellness-szállodákba, így ez minőségi ugrást jelent az üdüléseknél. Olyasmit is igénybe vesz a felhasználó, amit egyébként nem tudna megfizetni. Ezzel magyarázható az is, hogy a SZÉP-kártyák legnagyobb részét – 47 százalékát – hotelekben használtuk fel 2013-ban

Világgazdaság Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk