Megjelent: 10 éve

Másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képezte egy állami nagyvállalat

Befejezéséhez közeledik a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft-nél az a Széchenyi Tervhez tartozó projekt, melynek keretében a legtöbb megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató hazai cég másfélezer dolgozóját képzi. A Rehabilitáció – Érték – Változás (RÉV) projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek nagyobb eséllyel integrálódhassanak a nyílt munkaerőpiachoz.

images

Bernáth Ildikó, a RÉV projektet támogató Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke azt hangsúlyozta, eddig soha nem volt ekkora, országos lefedettségű projekt, amely a fogyatékossággal élő emberek munkavállalási esélyét növelné. A csaknem 5 milliárd forint forrású program a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását, nyílt munkaerő-piaci esélynövekedését célozza három állami tulajdonú, rehabilitációs foglalkoztatásra szakosodott cég dolgozói körében – FŐKEFE, KÉZMŰ, ERFO – összesen 96 telephelyen szerveztek képzéseket, ezen belül 16 helyszín a leghátrányosabb kistérségekben található. A képzésben összesen csaknem 3000 dolgozó vesz részt.

A FŐKEFE összesen 39 420 képzési órát vállalt a projektben – mutatott rá Szabó György ügyvezető igazgató. Mint mondta, 1058 fő a munkavállaláshoz szükséges készségek fejlesztését szolgáló alapvető képzésen vett részt egy éven keresztül, 441 fő pedig különféle szakmai tanfolyamon szerzett vagy szerez április végéig oklevelet. A képzésekhez oktatótermeket alakítottak ki és oktatóeszközöket szereztek be komputerektől a varrógépekig.

A FŐKEFE részt vett a projekt 3 cégnél használatos alapvető képzési tananyagainak kidolgozásában is. Szabó György kinyilvánította, a megváltozott munkaképességű embereket nem szabad „leírnia” a társadalomnak: 3500 érintett munkavállalót
foglalkoztató cége például a világ egyik legnagyobb sportszer gyártójának gyárt síkötéseket és az egyik legnagyobb lakberendezési áruházláncának szállít be asztali lámpákat, mezőgazdasági termékeik is a világ sok pontjára jutnak el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk