Megjelent: 10 éve

Hiányszakmák itthon is vannak, de nem éri meg bennük dolgozni

Állás lenne. Magyarországon is vannak bőven hiányszakmák. Az ajánlott fizetés azonban annyira kevés, 70 és 130 ezer forint bruttó között, hogy nem csábítja a jelentkezőket. Főleg, hogy ugyanezekért a munkákért, például Ausztriában kétszer-háromszor annyit fizetnek, írja az Origo.

images

Pék, lakatos, gépi forgácsoló, havi bruttó 118 ezer forintért. Faiskolai metsző, szemző ugyanennyiért. Géplakatos öt év gyakorlattal 140 ezer forintért. Térburkoló, kertépítő segédmunkás 101 500 forintért. Ács 118 ezerért. Villanyszerelő 118 ezerért, öt év gyakorlattal 170-180 ezerért. Mind bruttóban értendő. A munkáltatók hiába keresik a képzett szakembereket, ha nem tudnak többet fizetni. Márpedig nem tudják kigazdálkodni, mert ha emelik az árat, elmegy a megrendelő máshová.

A gépi forgácsoló mellett Baranya megyében az ács, a villanyszerelő, a lakatos, a kertész, a hegesztő és a szociális gondozó, illetve az ápoló is hiányszakma, mint ahogy kis eltérésekkel ugyanezekre a pályákra az ország többi területén is hiába keresik az embereket, ösztöndíjas képzésekkel sem találni a munkaerőt.

Az ország nyugati felében különösen csábító Ausztria közelsége és az ottani lehetőségek. A fiatalok akár több száz kilométert is inkább ingáznak, a munkájukra pedig igény van a szomszédos országban. Szakmától függően akár 300-400 ezer forintot is kereshetnek. Így van ez a szakácsokkal, pincérekkel, ápolókkal, festőkkel, kőművesekkel, burkolókkal.

Origo
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk