kapubanner for mobile
Szerző: Molnár Marianna
Megjelent: 10 éve

Erre számíthat idén a munkaerőpiacon

A magyar munkaerőpiac várható idei trendjeiről is képet ad múlt héten bemutatott kiadványában a Hays Hungary. Kiderült, hogy 2014-ben a legtöbb HR-es pozíciót a szolgáltató központokban kell majd keresni.

Szerdán mutatta be a Hays Hungary munkaerő-toborzó 2014-es bérfelmérését. Az átfogó munkaerő-piaci elemzés több szektor pozícióinak átlagos, minimum és maximum fizetési sávjait sorolja fel, valamint a Hays szaktanácsadóinak munkája során tapasztaltak alapján összefoglalja a magyar munkaerőpiacot 2014-ben leginkább befolyásoló gazdasági, technológiai és toborzási trendeket területekre bontva.


Pénzügy és könyvvitel



A Hays elemzése szerint a „passzív túlélés” mellett immár egyes cégek proaktívan keresik a kiutat a terület továbbra sem túl rózsás helyzetéből. Többen választották a menedzsment átszervezését: áthelyeztek, leváltottak több vezetőt.

Az angolul beszélő, és a gyártás területén jártas pénzügyes szakemberekre jelenleg nagy igény mutatkozik a gyártó szektorban, amit az elemzés Magyarország egyik kiemelkedő szerepű ágazatának nevez.

A vidéki városokban is egyre bővülnek a pénzügyesek lehetőségei, ahogy minőségi fejlesztések és új beruházások történnek. Az adózás és könyvelés területén továbbra is nagy igény mutatkozik az angolul beszélő, tapasztalt szakértőkre, valamint a Shared Service Centerek (szolgáltató központ vagy SSC) is egyre több könyvelőt keresnek.


Üzleti szolgáltatások



Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb célpont az újonnan létesülő szolgáltató központok számára, a meglévők pedig tovább növekednek. Ők főként nyelveket beszélő frissdiplomásokat vesznek fel, de akadnak pozícióik tapasztalt szakembereknek is. Számukra a pénzügy, IT helpdesk, vevőszolgálat, beszerzés és HR-támogatás területén kínálnak hosszú távú karrierlehetőséget.

A munkaerő-piaci verseny egyre nő az SSC-k háza táján is: a munkaadóknak sietniük kell, mert a jelöltekre gyorsan lecsaphat a konkurencia. Fontos emiatt, hogy sikeresen megtartsák a vállalatok a megszerzett munkavállalókat, akik hosszú távú karrierlehetőséget, képzéseket és fizetésemeléseket várnak el.

A jelöltek kezelése is nagyon fontos: ez a korosztály nagyon aktív a közösségi médiában, ahol a céggel kapcsolatban megosztott negatív élményeknek gyorsan híre mehet. A Hays szerint a dolgozói elégedettség szem előtt tartása elejét veheti a szektorra jellemző nagymértékű fluktuációnak.

Az elemzés szerint egyre nagyobb kereslet várható a franciául, illetve az olyan ritkább nyelveken beszélő jelöltek iránt, mint a holland, a svéd, az arab vagy a norvég. A háromnyelvű jelöltek népszerűsége is nőni fog. A legnagyobb kihívás az ezeket a nyelveket beszélő jelöltek megtalálása lesz 2014-ben.


Építőipar és ingatlangazdálkodás



Az építkezések száma továbbra is stagnál, miután a lakosság nem igazán épít és vásárol ingatlanokat, illetve még mindig érvényben van a plázastop. Csupán az állami beruházások rázták fel valamelyest a piacot.

A víz- és hulladékgazdálkodás, valamint a mezőgazdaság és a logisztika tartogat némi fejlődési lehetőséget a területnek. Az elemzés szerint sok tapasztalt szakember van a piacon, mégis hatalmas az igény olyanokra, akik a szakmai tudás mellett nyelveket is beszélnek. A bőséges munkaerő-kínálat a szektorban a fizetések stagnálását hozza az elkövetkező években.


Tervezés és gyártás



A legfontosabb terület hazánkban továbbra is feldolgozóipar és az autógyártás, valamint az ő beszállítóik tevékenysége. További növekedés várható a műanyagiparban, az elektronikában és az orvosi eszközök gyártásában. Azt is hozzáteszik, hogy ez a szektor, és főként a multinacionális vállalatok elsősorban exportra gyártanak, ezért nem érinti őket a magyarországi fogyasztás stagnálása.

A bérgyártóknál némi visszaesés tapasztalható, mivel a magyar cégek a növekvő kiadások miatt nem tudnak versenyezni a kelet-európai és a távol-keleti gyártókkal. A hazánkban újonnan megtelepedő gyártó cégek rengeteg magasan képzett, angolul vagy németül folyékonyan beszélő, 2-5 éves releváns tapasztalattal rendelkező mérnököt keresnek.

A projektmenedzsment területén akár 20 százalékos bérnövekedést is tapasztalhatunk idén, mivel ezek a szakemberek felelnek az új termékek gyártásának elindításáért és a kapacitásbővítésért. A minőségbiztosításban szintén 10-15 százalékos bérnövekedésre számít a Hays, különösen a beszállítói minőségbiztosítási mérnököknél, akik az új projektek elindításánál segédkeznek, vagy a beszállítók kiválasztásában és fejlesztésében rendelkeznek szakértelemmel.

A legnagyobb bérnövekedés az esztergálás, CNC forgácsolás és hegesztés területén lesz a fémfeldolgozáson belül, mivel az ebben jártas, és nyelveket is beszélő szakemberek jó része külföldi munka után nézett. Ennek köszönhető, hogy rengeteg ilyen tapasztalattal rendelkező munkavállalót keresnek, akiknek a korábbinál 30-50 százalékkal magasabb bért is megadnak a cégek.


IT és telekommunikáció



Továbbra is nagy a kereslet a szoftverfejlesztők iránt: leggyakrabban a Java, C# és C++ programnyelvek ismeretét várják el, de nő az igény az web-alapú és mobiltechnológiák ismerete iránt is.

A növekvő vállalkozókedv a startup-szektort erősíti, és az elhivatott, kockázatvállalásra hajlamos, kreatív szakemberek iránt a munkaerőpiac is egyre jobban érdeklődik. A fejlesztőktől a szakmai tudáson kívül jó kommunikációs készséget és csapatszellemet is várnak a vállalatok.

Kiemelkedően sokan fektetnek be a rendkívül költséghatékonynak tartott felhő-alapú technológiákba is. Az IT biztonság területén dolgozó szakértőkre szintén megnövekedhet a kereslet az idén.


HR és tréning



A folyamatok optimalizálása és a költségcsökkentési törekvések rendezték át a HR világát 2013-ban. Számos cég nyugat-európai központjába helyezte át a stratégiai HR-funkciókat, csak az alacsonyabb szintek maradtak helyben. Emiatt az angol nyelvtudás elengedhetetlenné vált a HR-esek körében, akiktől nagyfokú rugalmasságot és alkalmazkodókészséget várnak el a vállalatok.

Más cégek, és főként a gyártás területén tevékenykedők, minőségi személycseréket hajtottak végre a HR-osztályokon. Immár az összetettebb kompetenciákkal rendelkező jelölteket részesítik előnyben.

A legtöbb új HR-es pozíció a szolgáltató központokban jött létre, ahol junor HR-adminisztrátorokat, HR-specialistákat keresnek, és egyúttal nemzetközi szintű HR-es pozíciókat is kínálnak.


Élettudományok



Az elmúlt néhány évben leginkább minőségellenőröket, klinikai kutatásvezetőket, gyógyszerfejlesztőket és orvostechnikai szakembereket kerestek.

A gyógyszercégek kereskedelmi gyakorlatai egyre inkább az online és a telemarketinges megoldások felé fordulnak. Az értékesítési területen a leépítések száma eközben egyre csökken, és nő az igény a tehetséges orvoslátogatók iránt, akiknél szintén egyre fontosabb az angol nyelvtudás.

A Hays nem vár különösebb béremelkedést az orvosi eszközök és a gyógyszeripar területén, sőt a senior menedzseri pozícióknál csökkenés is lehetséges.

A terület gyorsan változó igényei és az újonnan születő pozíciók miatt nehéz megfelelő képzettségű jelölteket találni, ezért sok cég külföldről szerez szakembereket. Egyre nagyobb teret nyernek az iparágban a rugalmas foglalkoztatási formák, mint az otthoni munkavégzés és a rugalmas munkaidő.


Logisztika és ellátási lánc



A barna- és zöldmező beruházások, az új gyárak és gyáregységek létrehozása jelentősen növeli az ellátási lánc, a beszerzés és a logisztika területén dolgozó szakemberek iránti keresletet. Az autóipar, az elektronikai ipar, a műanyaggyártás és az orvosi eszközök gyártásának felfutása egyaránt hozzájárul ehhez.

A mérnöki vagy közgazdasági végzettség logisztikai specializációval a logisztikában, a közgazdász diploma pedig leginkább a beszerzés területén lehet nyújt jó elhelyezkedési lehetőséget. Az angol nyelv ismerete többnyire szükséges a nemzetközi partnerek miatt. A német nyelvtudás előnyt jelent, de legtöbbször nem várják el.


Kiskereskedelem



A háztartási kereskedelmi szektorban nem látszanak hatalmas változások, azonban a luxuskategóriás divatboltok területe fejlődés jeleit mutatja: új márkák léptek be a magyar piacra, illetve a már jelenlévő márkák új üzleteket nyitottak.

A fast fashion láncok piacán egymással ellentétes folyamatok figyelhetők meg: egyes láncok költségcsökkentés miatt számos, főként vidéki üzletet bezártak ez elmúlt néhány évben, míg mások terjeszkednek - ők főként Budapesten és nagyobb vidéki városokban nyitnak üzletet. A plázastop miatt nagyobb beruházásokra nem lehet számítani.

A legnehezebben betölthető pozíciók a középvezetői állások. Leginkább üzletvezetőket, üzletvezető-helyetteseket és részlegvezetőket keresnek. A prémium és luxuskategóriás üzletek a kevesebb tapasztalatot igénylő pozíciókba keresnek több embert. Ide főként nyelveket beszélő, és lehetőleg külföldi tapasztalattal rendelkező jelölteket várnak.

A költséghatékonyságra törekvés a szektorban oda vezetett, hogy míg az elmúlt években a dolgozók munkaórái csökkentek, addig a feladataik száma megnövekedett.


Sales és marketing



A cégek a válság lecsengésével ismét elkezdtek a sales tevékenységbe fektetni, illetve növelték az értékesítőik számát. A munkaerőpiacon növekszik a kereslet a sales menedzserekre, de az is jellemző, hogy a cégek minőségi cseréket hajtanak végre.

A marketing területén egyre inkább próbálják kiaknázni a cégek a modern online lehetőségeket az értékesítés és a brandépítés területén egyaránt. Emiatt egyre nagyobb az igény az online marketingben jártas szakemberekre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk