Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Bővíti kapacitását a Zalaco, ötven embert vesznek fel

Több mint egymilliárd forintos kapacitás- és létszámbővítéséhez 300 millió forintot meghaladó európai uniós támogatást nyert a zalaegerszegi Zalaco Sütőipari Zrt. - közölte a társaság pénteken.

A Zalaco a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből 312,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az új gyártóbázis kialakítására és foglalkoztatottak számának növelésére. Új megrendelései teljesítéséhez kapacitásbővítést is végrehajt a gyártáshoz kapcsolódó gépbeszerzéssel, technológiai bővítéssel a több mint 2800 négyzetméteres új üzemcsarnok megépítésével együtt.

Az 1043 millió forintos beruházás eredményeként a társaság 51 alkalmazottal növeli a létszámát, miközben a technológiai korszerűsítések révén csökkenti a költségeket.

A Zalaco korábbi közlése szerint a zalaegerszegi Északi Ipari Parkban épülő új üzembe költöztetik át a termelést a jelenlegi, kaszaházi üzemből, ahol több mint 400 dolgozót - köztük közel 100 szakképzett péket - foglalkoztatnak. A cég több mint 300 féle sütőipari terméket állít elő, amelyhez hetente 120-130 tonna fehérlisztet használ fel. Három nyugat-dunántúli megyében - Zalában, Vasban és Veszprémben - közel félszáz szaküzletet működtetnek, a boltokban naponta összesen 30 ezer vásárlót szolgálnak ki.

A cégnek tavaly nettó 4,039 milliárd forint bevétele volt, míg 2012-ben 3,2 milliárd forint. A két évvel ezelőtti nyereség elérte a 160 millió forintot, a tavalyi eredményről még nincs pontos adat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk