kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Elbúcsúzhatnak a nyugdíjasok az infláción felüli emelésektől

Az elmúlt években a kormány rendre felülbecsülte az inflációt, ami azt eredményezte, hogy a nyugdíjemelések az ellátás reálérték-növekedését hozták. Mivel a rezsicsökkentés aligha folytatódik, a következő ciklusban ezzel már nem kalkulálhatunk – írja a Napi.hu

A nyugdíjrendszer jelenleg látszólag egyensúlyban van: a magánnyugdíj-megtakarítások felszámolásával az állami rendszer bevételei nőttek – hiszen nem viszi el a járulékot a magánpénztár; illetve nőtt a nyugdíjak reálértéke. Ez utóbbi főként annak köszönhető, hogy a kormány nagyobb inflációt jelzett előre mint ami megvalósult. A törvény szerint a várható pénzromlás mértékével kell évente megemelni a nyugdíjakat. A rezsicsökkentés eközben alaposan lehúzta az inflációt, így a nyugdíjak reálértéken növekedtek.

A lap szerint ennek ellenére a ciklus második felében várhatóak kisebb kiigazítások nyugdíjfronton. Valamelyest változhat a nők negyven év utáni kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége, a sikeren felbuzdulva szélesíthetik a jogosultak körét. A férfiakra ezt a nyilvánvaló diszkrimináció ellenére nem tervezik kiterjeszteni. Nyugdíjjogi szakértők ezzel szemben azt szorgalmazzák, hogy a programot illesszék be a korhatár alatti nyugdíjak rendszerébe.

A nyugdíjkorhatár emelése már az idén megkezdődött: jelenleg már nem 62, hanem 62,5 év a korhatár, ami az évtized végére fokozatosan 65 évre emelkedik.

A szakértői várakozások szerint a következő négy évben újra előkerül az egyéni számlák kérdése. Az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlák bevezetésére a magánpénztárak államosításakor tett ígéretet a második Orbán-kormány, ám ez nem valósult meg.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk