Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Adó- és járulékcsökkentést ígér az új francia miniszterelnök

A munkára rakodó terhek csökkentésével a francia családok vásárlóerejének növelését ígérte kedden Manuel Valls új miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott programadó beszédében.

Kilenc nappal a helyhatósági választások kormánypárti veresége után a múlt héten kinevezett 51 éves szocialista kormányfő háromnegyed órás szenvedélyes hangvételű beszédet tartott. Ebben arról próbálta meggyőzni a képviselőket és a közvéleményt, hogy a Francois Hollande államfő által meghatározott irányvonalnak megfelelően képes lesz beindítani a gazdasági növekedést és csökkenteni a közel 11 százalékon beállt munkanélküliséget.

A parlament alsóháza kora este tartja a bizalmi szavazást az új kormányról. Miután a szocialisták abszolút többséggel rendelkeznek a nemzetgyűlésben, a szavazás jelképesnek tekinthető.

A Zöldek, noha már nem tagjai a kormánynak, várhatóan bizalmat szavaznak majd az új kabinetnek. A jobbközép ellenzék és a kommunisták viszont nem támogatják Valls szociálliberális programját.

A miniszterelnök jelezte, hogy a munkára rakodó terheket 2016-ig 30 milliárd euróval (9,2 ezer milliárd forinttal) kívánja csökkenteni, és járulékmentessé válik a minimálbér. Az intézkedés a köztársasági elnök által január 14-én meghirdetetett úgynevezett felelősségi paktum része lesz, amelynek célja a beruházások ösztönzése és a foglalkoztatás javítása.

Valls megerősítette, hogy folytatja az államháztartás rendbetételét a 2015 és 2017 közötti időszakra előirányzott 50 milliárd eurós (15,5 ezer milliárd forintos) állami megtakarítással. Ebből 19 milliárd eurót az állam működésénél, 10 milliárdot a társadalombiztosítási kiadásoknál, további 10-et pedig az önkormányzatoknál kell visszafogni.

Ugyanakkor jelezte, azt szeretné, ha az Európai Unió is beindítaná a gazdasági növekedést nagy beruházásokon és az elsősorban a fiatalokra koncentráló munkahelyteremtő politikán keresztül.

Valls nem tagadta, hogy fő feladatának tekinti visszanyerni a franciák bizalmát a végrehajtó hatalomban, mert szerinte a választók a helyhatósági választásokon kimondták: félnek a jövőtől.

"Túl sok szenvedés, kevés remény, ez ma Franciaország helyzete" - fogalmazott a miniszterelnök, aki azt ígérte, hogy az igazság és a hatékonyság fogja vezérelni az új kabinet munkáját.

"A gazdasági és szociális válság nem magyarázat mindenre, polgári és identitási válság is van" - tette hozzá. Ezzel a választók jelentős távolmaradására és a szélsőjobboldali Nemzeti Front előretörésére utalt. Azt is elmondta, hogy megnyugvást szeretne elérni az olyan nagy társadalmi kérdésekben, mint az azonos neműek házasságának engedélyezése, amely milliós tüntetéseket váltott ki egy évvel ezelőtt a jobbközép ellenzék és a katolikus egyház támogatásával.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk