kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Vidéken a belföldi turizmus adhat munkát

Működő belföldi turizmus nélkül nincs vidéki foglalkoztatás - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen kedden Budapesten.

A belföldi turizmus azért is fontos, mert ez biztosítja az ágazat stabilitását. A turizmusban-vendéglátásban dolgozó vállalkozások 80 százaléka vidéken található, a foglalkoztatottak boldogulása pedig attól függ, hogy miként működik a turizmus, emelte ki Horváth Viktória a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Turizmus - Magyarország egyik gazdasági motorja című konferenciáján.

Szavai szerint azért is volt trendfordító év a 2013-as, mert a bevételek nagyobb arányban nőttek, mint a vendégéjszakák száma, és ez a tendencia folytatódott január-februárban. A március az eddigi tapasztalatok szerint nem követi ezt a növekedést, de az érezhető, hogy a nyári foglalások erősebbek, mint tavaly ilyenkor - mondta.

Kiemelte, hogy véglegesíteni kell a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepciót (NTK), amelyben célul tűzték ki, hogy a turizmus GDP-hez való hozzájárulását a jelenlegi 8,8 százalékról 10 százalékra növeljék. Valamint 50 százalékkal növelnék az ágazatban foglalkoztatottak számát.

Deák Imre, a Magyar Szállodaszövetség választmányi tagja, a Danubius Zrt. vezérigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a magyar turizmusnak ki kell vennie a részét abból a fejlődési folyamatból, amely az ágazatot világszerte és különösen Európában jellemzi. A turizmus világgazdasághoz való hozzájárulása minden más meghatározó ágazatot - pénzügyi szolgáltatások, szállítás, termelés - megelőzött, összesen 101 millió munkahelyet teremtve.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk