kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Történelmi csúcsra kerülhet a foglalkoztatás Németországban

A német kormány gazdasági fellendülésre számít idén, melyet a beruházások és a belső fogyasztás élénkülése gerjeszt. A foglalkoztatottság pedig történelmi csúcsra 42.1 millió főre emelkedhet.

Németország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 0,4 százalék után az idén 1,8 százalékkal, 2015-ben pedig már 2 százalékkal bővül a gazdasági minisztérium Berlinben bemutatott tavaszi prognózisa szerint.

A fellendülést elsősorban a lakossági fogyasztás ösztönzi. A foglalkoztatottság folyamatos bővülése révén a háztartások elkölthető jövedelme jelentősen emelkedik, az idén 2,9 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal, a nettó bérek pedig 2014-ben 1,5 százalékkal, 2015-ben 0,7 százalékkal növekednek.

A munkaerő-piaci helyzet tovább javul, a foglalkoztatottak száma az idén újabb történelmi csúcsra, 42,1 millióra emelkedik, 240 ezerrel meghaladva a tavalyi értéket, 2015-ben pedig további 120 ezerrel növekedhet a kormányzati előrejelzés alapján, amely szerint a munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,9 százalékról az idén 6,7 százalékra, jövőre 6,6 százalékra csökken.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk