kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Rosszul járhat az üzletrészt kapott munkavállaló

Ha egy társaság eredménye negatív, akkor nemcsak osztalékot nem fizethet a tagjainak, hanem munkabért és egyéb kifizetéséket sem eszközölhet - bukkant rá a Napi Gazdaság az új Ptk. egy szabályára.

Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a tiltás különösen nagy gondot jelent majd olyan cégeknek, ahol ösztönzési céllal a munkavállalókat is bevonták a társaság tulajdonosi körébe.

A korábbi Ptk. előírásai szerint, ha egy társaság nem fizethetett osztalékot tagjainak, úgy, bármely egyéb, polgári jogi jogcímen a tagoknak kifizetett összeg visszakövetelhető volt, ha a tag rosszhiszemű volt. A szabályozás világos céllal született: a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem például megbízási díjként vagy egyéb kifizetésként veszi ki.

A március 15-én hatályba lépett Ptk. ezt a korlátozást lényegesen megszigorította. Az új szabályok szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a tagjainak semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új szabály a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket is tiltja: így a törvény betűje szerint a cég munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet.

Ha egy ilyen cég nem fizethet osztalékot, úgy az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a dolgozóknak az egyébként munkaszerződésük alapján teljesen jogszerű igényük van a munkabérre. Így például, ha veszteséges a cég, akkor a főkönyvelő, aki ösztönzési célból esetleg 0,1 százalékos üzletrészt kapott a társaság tulajdonából, nem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre – hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének.

Holott az, hogy egy társaság nem tud osztalékot fizetni, nem feltétlenül jelenti, hogy a társaság nehéz pénzügyi helyzetben van. Olykor osztalékfizetésre csak azért nem kerülhet sor, mert a társaság szabad eredménytartaléka terhére valamilyen lekötött tartalékot képzett.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk