Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

BM: Nő a közmunkaprogramokra szánt pénz

A Belügyminisztérium cáfolja azokat a lapinformációkat, amelyek szerint elfogyott a pénz a közmunkaprogramokra. Közlésük szerint nőttek a közfoglalkoztatási programokra fordítható források az idei központi költségvetésben.

Tavaly 179,9 milliárd forint volt a büdzsében a Start munkaprogramokra, idén pedig 183,8 milliárd forintra nőtt a forrás.

A kormányzati szándéknak megfelelően 2013-ban 300 ezer ember vett részt a közfoglalkoztatásban, tavaly november és idén április között, a téli átmeneti időszakban pedig 100 ezer álláskeresőnek biztosítottak képzést. Idén május 1-jétől tovább folytatódnak a közfoglalkoztatási programok - szögezte le a tárca.

A Népszabadság vidéki polgármestereket kérdezett meg, akik arról számoltak be, hogy egyes helyeken felére kell csökkenteni a közfoglalkoztatottak számát, mert nincs a programra keret.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk