kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Bármilyen hitel jó lesz, csak adjanak

A pénzügyi termékek iránt érdeklődők 86 százaléka a különféle kölcsöntermékekre kíváncsi - állítják a Netrisk.hu elemzői, akik szerint az ügyfelek számára a kölcsönök esetében a kamatkondíciók helyett inkább a hitel elérhetősége az elsődleges.

A Netrisk.hu közleménye szerint tavaly ősszel még - vélhetően a tranzakciós díjak változásának köszönhetően - az érdeklődők 35 százaléka volt kíváncsi a folyószámlatermékekre, mára ez a termékkör az összes látogatói érdeklődés mindössze 7 százalékát teszi ki.

A közlemény idézte Pap Balázst, a Netrisk. hu vezérigazgató-helyettesét, aki szerint "egyértelműen kijelenthető, hogy a várakozásokkal szemben korántsem a legkedvezőbb kamatok, az alacsony teljes hiteldíj mutató (thm) a legfőbb szempont a termékválasztás során, sokkal lényegesebb szempont például a folyósítás összege vagy éppen a gyorsasága."

Elmondta: a kölcsöntermékek közül a legtöbben a gyorskölcsönök és az adósságrendező megoldásokra voltak kíváncsiak, de jelentős az érdeklődés az autóvásárláshoz kapcsolódó hitelek iránt, és fontos szempont a fix részlet lehetősége is.

A portál összegzése alapján az elmúlt félév tapasztalata, hogy - bár a banki tranzakciók költségei jelentősen átalakultak -, az emberek továbbra sem sietnek tömegesen folyószámlát váltani. Akik mégis folyószámla-megoldást keresnek, elsősorban az akciós, a díj nélküli, az on-line számlanyitást lehetővé tévő, valamint a különböző feltételek mellett pénzvisszatérítést biztosító termékek iránt érdeklődtek.

A hitelkártyák esetében a termékkört keresők 10 százaléka az olcsóbb üzemanyag-vásárlási lehetőséggel akarna élni, 6 százalékukat a pénzvisszatérítés lehetősége vonzza elsősorban, de az éves díj nélkül kínált kártyák iránt is 4 százalékos a kereslet.

A megtakarítási termékek között a magasabb kamattal járó, hosszú távú lehetőségek vonzzák a legtöbb érdeklődőt. Ebben a termékkörben jelentős vonzerővel bírnak a rendszeres megtakarítást lehetővé tévő számlák és a kamatadó nélküli, állami támogatással kiegészített (lakás-takarékpénztári) termékek - írta a Netrisk.hu összegzésében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk