kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Az unió megtámadja a plázastopot

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság a plázastopot elrendelő törvény miatt - derül ki a brüsszeli testület honlapján csütörtökön közzétett információkból.

A brüsszeli testület múlt szerdán döntött a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó csomagról, ám akkor csak a korábban indított eljárások új szakaszba léptetéséről adott tájékoztatást, az újonnan induló eljárásokról csak pár nappal később tesz közzé hivatalos és meglehetősen szűkszavú értesítést, amely az eljárás sorszáma és megindulásának ténye mellett csak a főigazgatóságot jelöli meg, amelyhez az ügy tartozik.

A honlapról az is kiderül, hogy emellett még egy kötelezettségszegési eljárás indult, mert Magyarország elmulasztotta értesíteni a bizottságot egy 2011-es, a pénzügyi konglomerátumok működésére vonatkozó irányelv megfelelő átültetéséről.

A kötelezettségszegési eljárás hivatalos kezdetét az úgynevezett hivatalos felszólító levél elküldése jelenti, ebben a két ügyben ilyent küldött a múlt héten Brüsszel Budapestre. Az MTI a bizottsághoz fordult további részletekért, de egyelőre nem érkezett válasz a megkeresésre.

A brüsszeli testület múlt szerdán arról számolt be, hogy három, korábban indult eljárást léptet új szakaszba. Ezekben az ügyekben már úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországra a bizottság, amelyre Magyarországnak két hónap alatt kell megnyugtató megoldást találnia és választ adnia a bizottságnak. Ennek hiányában a brüsszeli testület a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Brüsszel az indoklással ellátott véleményekben egyrészt az uniós versenyjog maradéktalan alkalmazására kéri Magyarországot, mert úgy véli, ezt sérti annak a jogszabálynak az elfogadása, amely az agrárkartellek ügyében gyakorlatilag megkötötte a Gazdasági Versenyhivatal kezét miután az vizsgálódni kezdett a görögdinnye árának a kormány által is támogatott rögzítése ügyében. A bizottság emellett azt tette szóvá, hogy Magyarország két jövedékiadó-kulcsot alkalmaz a szeszesitalokra, a "kommersz" italokat nagyobb teher sújtja, holott az EU-jog nem tesz lehetővé ilyen megkülönböztetést. A harmadik ügyben a bizottság az ellen emelt kifogást, hogy adóváltozás esetén a régi zárjeggyel ellátott dohánytermékeket egy idő után ki kell vonni a forgalomból, ugyanis az uniós jog szerint ami egyszer jogszerűen forgalomba került, azt önmagában emiatt nem szabad kivonni a piacról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk