Megjelent: 10 éve

145 anyának segített a MuKi program

A Munka kisgyermekkel (MuKi) program keddi zárókonferenciáján a partnercégek, a szülők és a szervezők közösen összegezték az elért eredményeket és a megélt tapasztalatokat. A MuKi 320 céggel épített ki kapcsolatot, 306 kisgyermekes szülővel szerződött, és segítségével eddig 145 kismama dolgozik ismét – írták közleményükben a szervezők.

A Munka kisgyermekkel program célja egyrészt az volt, hogy segítsen a kisgyermekes szülőknek visszatérni a munka világába, másrészt pedig, hogy támogatást adjon a cégeknek az atipikus foglalkoztatási formák és az édesanyák alkalmazásában. A MuKi 2012 májusában indult, és 2 éven át segítette hatékonyan a munkaerő-piaci partnerek egymásra találását.

A MuKi a program végére 320 céggel épített ki kapcsolatot, mintegy 700 szülőnek nyújtott információt, tanácsadási, illetve képzési támogatást, és 306 szülővel kötött együttműködési szerződést.

A program az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. irányításával, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft. konzorciumi partnerségével valósult meg.


Több mint 140 kismama dolgozik ismét



A Magyar Telekom székházában megtartott esemény első előadójaként Kálmán Edina projektmenedzser a kisgyermekes családok nehézségeiről beszélt: „Egy kisgyermek hat éves koráig a szülők élete az állandó változásról és egyensúlykeresésről szól, ez pedig könnyen krízishelyzetbe sodorhatja a családot. Ennek része a munka világába való visszatérés, és a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése is” – mondta el.

Az elmúlt két évben nemcsak a családoknak, de a vállalati oldalnak is segítséget nyújtott a MuKi program: „Képzéseinken, tanácsadási alkalmainkon 168 munkáltató vett részt, a munkaerőpiacra pedig a programban résztvevők közül eddig 145 kismama tért vissza” - fűzte hozzá Kálmán Edina.

A MuKi időszaka alatt újra munkába álló kismamák 62%-a gyermekvállalás után új helyen kapott állást, további 21%-uk pedig ugyan a régi munkahelyén, de új pozícióban helyezkedett el. A kismamák fele atipikusan foglalkoztatott; többségük részmunkaidőben illetve rugalmas munkaidőben dolgozik.


Példamutató céges gyakorlatok



A rendezvényen munkáltatói oldalról is számos cég vett részt; a kis- és középvállalkozások és a multinacionális cégek egyaránt képviseltették magukat.

„A Magyar Telekom esetében nagy hagyományai vannak az atipikus foglalkoztatási formáknak” – mondta el Kiss Katalin, HR specialista. - Rugalmas illetve kötetlen munkaidőben, részmunkaidőben és távmunkában egyaránt foglalkoztatunk munkatársakat. Cégünk támogatja a gyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezését, sőt a gyerekek táboroztatásához is anyagi támogatást nyújt.

Verő Barbara, a Nestlé Hungária Kft. HR igazgatója kiemelte, hogy az anyukák a GYES ideje alatt számos képességgel gazdagodnak. Ilyen például a „multi-tasking”, amelynek köszönhetően a kisgyermekesek egyszerre több dologgal is hatékonyan tudnak foglalkozni. A 4-6 órában dolgozó kismamák sokszor fókuszáltabban és hatékonyabban végzik a munkájukat, mert tudják, hogy nem futhatnak ki az időből. A Nestlé rugalmas munkaidővel és az otthoni munkavégzés lehetőségével könnyíti meg a szülők munkavállalását; ennek gyakorlatáról Kispál Márta kismamákért felelős munkatárs beszélt.

A konferencián sok édesanya volt jelen, köztük olyanok is, akik aktívan részt vettek a MuKi két évében. „A képzések és a tanácsadási alkalmak során megtanítottak minket arra, hogyan valósítsuk meg személyes céljainkat, és hogyan álljunk ki önmagunkért” – emelte ki MuKi-s tapasztalatairól beszélve Drucskó Annamária háromgyermekes édesanya.


Tapasztalatcsere sokszemközt



A kiscsoportos beszélgetések, az „Open Cafe”-k során a résztvevő cégek, szervezetek képviselői és a szülők megvitatták, hogy miben járult hozzá a Munka kisgyermekkel program akár konkrétan, akár gondolkodásmódbeli változás szintjén a munka és a magánélet egyensúlyának megtalálásához mind szülői, mind céges oldalon.

„Tapasztalataink szerint a munkáltatók egy része költség-haszon alapon gondolkodik a felvételi folyamat során. A kismamáknak fel kell készülniük arra, hogy el tudják mondani az állásinterjún, milyen adó- és járulékkedvezményeket vehet igénybe az a cég, amely őket alkalmazza – mondta el a reintegrációs munkáltatói programokról szóló kiscsoportos beszélgetés keretében Simon Ildikó, a Victum Képzési Központ ügyvezetője.

A Kálmán Edina által koordinált Életterek határán címet viselő csoport fókuszában a munka és a magánélet összeegyeztethetősége állt. A résztvevők véleménye alapján a családok működését még mindig a tipikus férfi és női szerepkörök határozzák meg. A sikeres munkakeresés és visszatérés záloga pedig a szerepek újragondolása és a feladatok újrafelosztása; különösen fontos ez a gyermekgondozás és a háztartási munkák esetében.

Csapó Gábor munkaerőpiaci tanácsadó a Tudatos visszatérés, álláskeresés tematikájú csoportban kiemelte, hogy a kismamák sokszor előre úgy gondolják, hogy az adott cég őket úgysem venné fel, ezért meg sem pályázzák az állást. Pedig ha egy jelölt szimpatikus, sokszor a felvételi folyamat alatt alapvetően változnak a cégek elképzelései, és akár a teljes munkaidőt is szívesen módosítják részmunkaidőre, ha úgy érzik, ideális jelöltet találtak.

Németh Sarolta, a projekt kommunikációs vezetője az esemény végén megköszönte a MuKi résztvevőinek a két éves együttgondolkodást, a lebonyolító konzorciumnak pedig a közös munkát. „A kísérleti program két éve alatt igyekeztünk rugalmasan alkalmazkodni a célcsoport igényeihez, és olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyekre a szülőknek és a cégeknek valóban szükségük volt. Az indikátorok teljesülésén túl a MuKi talán legfontosabb érdeme, hogy a résztvevő szülőknek és munkáltatóknak személyre szabottan mutatta meg, milyen lépéseket tehetnek ők a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése érdekében” – fejtette ki a szakértő.


A jövőről



A Munka kisgyermekkel programot a lebonyolítók 2014. július 31-ig meghosszabbították, így a szülők és a cégek számára a munkaközvetítés továbbra is ingyenes. Ezt követően a munkaerő-piaci tanácsadások, a tréningek, illetve konzultációs lehetőségek piaci alapokra helyezve folytatódnak, akárcsak a munkáltatói oldalnak szóló foglalkoztatói tanácsadás és a tudásmegosztó találkozók. A szervezők várják mind leendő új munkavállalók, mind új munkáltatók jelentkezését; a jövőbeni szolgáltatásokról a itt és itt érhető el bővebb információ – zárul a közlemény.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk