kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Továbbra is két fizetést kaphat Orbán és a miniszterek

Rogán Antal mai törvénymódosító indítványa szerint a kormányban is dolgozó parlamenti képviselők ezentúl is felvehetnék a fizetésüket mindkét tisztség után, írja a Blikk.hu.

Ha a ma alakuló Országgyűlés elfogadja a Fidesz legelső, Rogán Antal frakcióvezető által ismertetett törvénymódosító indítványát, a kormányzati tisztséget is betöltő képviselők - miniszterek, államtitkárok - továbbra is két fizetést vehetnek fel, a képviselői tiszteletdíjat és a kormányzati tisztségért járó pénzt.

Ez a gyakorlat korábban is élt. Most viszont félmilliós fizetésemelést is jelent, mivel májustól 231 ezer forintról 747 ezer forintra nőtt a képviselői alapdíj, az érintettek bruttó félmillió forinttal keresnek többet. Azon miniszterek esetében, akik képviselők is egyben, ez - költségtérítések nélkül - bruttó 1,85 millió forintot, a miniszterelnök esetében pedig 2,25 millió forintot jelent.

Eközben a kormánypártok épp azt hangoztatják: a dupla fizetések elkerülése érdekében szigorítanak az összeférhetetlenségi szabályokon, például senki nem lehet egyszerre polgármester és parlamenti képviselő.

Blikk.hu / Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk