kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

MSZP: nem lesz tíz év alatt egymillió új munkahely

Az MSZP önbevallásnak értékeli a kormány által készített konvergenciaprogramot, amelyből kiderül, hogy nem fog megvalósulni tíz év alatt az ígért egymillió új munkahely. Erről Veres János, a párt európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A volt pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az eddig megvalósultakon túl 2017-ig 150 ezer új munkahely megteremtéséről van szó a programban, így a fennmaradó három évben hatszázezer munkahelyet kellene létrehozni. Ennek a realitása a nullával egyenlő - értékelt.

Szerinte beismerő vallomással is felér a konvergenciaprogram, az akár "a kormány önbevallásának is tekinthető".

Idézte Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben elmondott szavait, miszerint jövőre már képesek lesznek mindenkinek az állam által felkínált munkalehetőséget ajánlani. Ha igaz ez a kijelentés, akkor a konvergenciaprogram nem igaz, merthogy ez nincs benne - mondta Veres János.

Szerinte ez azt jelenti, hogy a jelenleg munkanélküli emberek jövőre közmunkásokká válnak, vagyis Magyarországon úgy fog megvalósulni a kormány által sokszor hangoztatott munkaalapú társadalom, hogy "az egy közmunkaalapú társadalom" lesz. Rossz útnak nevezte, hogy az ötvenezer forintot kereső közmunkások országává tegyék Magyarországot.

Az MSZP-s politikus a munkanélküliség egyes problémáira adott baloldali válaszként említette a 25 év alatti fiataloknak szóló ifjúsági garanciaprogram kiszélesítését. Utalt arra, hogy ebből a programból a magyar kormány még nem hívott le egy fillért sem, holott közel 15 milliárd forintos összeg áll rendelkezésére.

Veres János azt mondta, a program keretében a fiatalok vagy képzésben, átképzésben vehetnek részt vagy az állam által biztosított munkalehetőséghez juthatnak.

Kérdésre válaszolva Veres János azt mondta, intézkedés nélkül az idei hiánycél biztos, hogy nem lesz tartható. Minél később hoz döntést a kormány, annál nagyobb mértékű beavatkozásra lesz szükség a hiánycél tartásához - állapította meg.

Azt mondta, a kormánynak nagyon sok lehetőség van a kezében, hogy a hiánycélt tartani tudja, tulajdonképpen semmilyen intézkedéssel nem kell a parlamenthez fordulnia.

Veres János szerint az ország érdeke szempontjából is az a helyes, ha nem bevételi többlettel, hanem kiadáscsökkentéssel próbálja a kormány ezt a problémát orvosolni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk