Szerző: Kis Eszter
Megjelent: 10 éve

Mit csináljunk, ha munkanélkülivé válunk?

Szokták mondani, hogy egy állás elvesztését meg kell gyászolni, ahogy mondjuk egy kapcsolat végét is. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesedni, vagy túlzottan mélyre zuhanni, mert minden statisztika azt támasztja alá, hogy minél hosszabb ideig munkanélküli valaki, annál nehezebben talál új munkahelyet. Persze minden élethelyzet más, az állásvesztés okai és körülményei is különböznek, de az első lendületet érdemes kihasználni, ha pedig valamiért mégsem sikerül, akkor is tehet érte az álláskereső, hogy értékesebb munkaerőnek tűnjön egy jövendő munkáltató vagy fejvadász szemében.

Nézzünk néhány tippet, amelyeket a BBC gyűjtött össze valamint a HR Portál ötleteket kért karriertanácsadótól is.

Az állásvesztéssel járó hirtelen szabadság egyszerre lehet ijesztő, ugyanakkor felszabadító is, ez persze függ attól, hogy van-e némi tartalékunk, kapunk-e még néhány hónapig végkielégítést. Lehet egy kicsit lazítani, időt szánni olyan dolgokra, amire eddig kevesebb vagy egyáltalán nem jutott. Azonban vigyázzunk, ne folyjanak össze a napok, mint egy különösen hosszú szabadság esetében.

Herczku Mónika karriertanácsadó szerint az állás elvesztése komoly stresszt jelent. "Az állás elvesztése egy komoly stressz faktor, ezért itt is van egy "gyászidő", amíg feldolgozza, hogy mi történt, mennyiben volt a történtekben hibás, legközelebb mit tegyen másképpen. Ennek időtartama változó, de fontos, hogy ne keseregjen túl hosszú ideig az elveszített munka miatt, és ne essen bele az önsajnálat egyre mélyülő gödrébe, hanem kezdjen el új lehetőségeket keresni. A munka nélküli időszak 3. hónapja illetve a 6. hónap eltelte után lesz a munka kereső egyre rosszkedvűbb, minden hónap elteltével lesz egyre nehezebb lelkileg is feldolgozni a kudarcokat, az állástalanságot."


Tanulás, tréning



Például érdemes továbbképezni magunkat. Ez mutatja az elkötelezettséget és a kezdeményező készséget. Ugyanakkor érdemes a saját területen képpződni tovább, különösen, ha valakinek egy szakmában már jelentősebb gyakorlata van. Akkor igyekezzen a legfrissebb trendeket követni, nem biztos, hogy hatékony, ha teljesen más irányban kezd el próbálkozni. Vagy lehet nyelvet tanulni, tökéletesítheti informatikai tudását, akár online tanfolyamokon, teszi hozzá a karriertanácsadó.


Blogírás



A mai világban egy szakmai blog elindítása is pozitív képet sugározhat. Egyrészt egy önéletrajzban megemlítve azonnali lehetőséget kínál arra, hogy a reménybeli munkáltató azonnal lássa a szakmai felkészültséget, a lelkesedést, képet alkosson a jelöltről. Ugyanakkor érdemes arra is felkészülni, hogy egy esetleges interjún szóba kerülhet a blog tematikája. Valamint itt is érdemes elválasztani a szakmai és magánjellegű online jelenlétet.

A kapcsolati háló is addig igazán hatékony, ameddig "friss", erősíti meg Herczku Mónika is. "Ha tudomására jut, hogy a munkája hamarosan megszűnik,akkor azonnal kezdje "izzítani" a kapcsolati hálóját, addig, amíg még pozícióban van. Könnyebb olyankor kérni, amikor még van egy munkahelye, mint amikor már állás nélkül van." Ugyanakkor ha bárkihez segítségért fordulunk érdemes precízen leírni mit is szeretnénk, miben kérünk segítséget, milyen terület iránt érdeklődünk, ne várjuk, hogy minden ismerősünk ezt automatikusan tudja. Ne hagyatkozzunk sejtésekre, hanem legyünk lénygre törőek.

Ne ijedjünk meg a konzultációs vagy szerződéses, határozott idejű vagy projekt alapú munkáktól sem. Ezek egyrészt érdekesek, másrészt jövedelmezőek lehetnek, ráadásul mint erről már korábban írtunk, egyre inkább tendencia az ilyen foglalkoztats a munkaerőpiacon, még ha ez nem is segíti elő a biztonságérzetet, a stabilitást.

Magyarországon is egyre többen felismerik, hogy akár önkéntes munkát is érdemes végezni ezekben az időszakokban, mert ugyan pénzt nem hoz, de emberek között tölt időt, feladata van. Sokszor ilyen esetben is használható a szakmai tudás, ráadásul jól mutat, hogy valaki hajlandó a közösségért is tenni.

Mindezen túl persze jó ha az így végzett tevékenységet jól el is tudjuk adni. Így érdemes az önéletrajzban is úgy elhelyezni, hogy a HR-s azt biztosan észrevegye, nem pedig elrejteni a többi információ sorában. egy brit fejvadász szerint mindössze 5-7 másodpercet töltenek a személyzetisek illetve állásközvetítők egy-egy életrajz gyors áttekintésével, így ez alatt kell kellően felkelteni valami kiemelkedő dologgal felkelteni a figyelmüket, hogy aztán tüzetesebben is megnézzék az adott életrajzot. Fontos, hogy írjuk bele a motivációs levélbe, sőt az interjún is szóba hozhatjuk mindazokat a tevékenységeket, amit a munkanélküliség időszaka alatt végeztünk.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk