Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Állást keresni - vezetőként

Egy évek óta munka nélkül lévő vezető egy vacsorán hosszasan panaszkodott a magyar piaci körülményekről. Ez a beszélgetés adta az induló lökést Kiss Péternek, a Restart egyik alapítójának: ekkor döntötte el, hogy munkanélküli vezetőket fog coachingolni. Mert nem mindenért a külvilágot kell okolni, ebből senkinek nem lesz munkahelye. Az említett vezető kicsit megdöbbent, de aztán belátta, hogy a folyamatos kifelé mutogatás tényleg jellemző rá.

images

images

A legtöbb vezető sokként éli meg pozíciója elvesztését, nem találják a helyüket, kreált magyarázatokba kezdenek a munkanélküliségük okairól, amiből aztán komoly zavar, elakadás jön létre, nem adekvát válaszokkal. Kiss Péter úgy látja, ebben a helyzetben a volt vezetők szerint legtöbbször mindenki hibás, csak épp ők nem.

Kiss Péter
Az első felmerülő kérdés, hogy vajon miként kell megszólítani ezeket az embereket? Hiszen korábban vezetőként dolgoztak, magas pozícióban, felelősségteljes munkát láttak el - lehet hozzájuk átlagos álláskeresőkként szólni? Kiss Péter azt mondja, pontosan ugyanúgy kell megszólítani őket, mint amikor munkájuk volt, csak most más legyen a téma. "Ki kell zökkenteni őket. Mi azt valljuk, hogy kell egy "bodicsek", hogy kitérítsük őket a mindennapi körforgásból. Ez fájdalmas, de hatásos. Az elsődleges cél ilyenkor a helyzet megértése. Miért történt meg? Mit tettem én a munkahelyem elvesztéséért? Végig kell venni az opciókat, lehetőleg az összeset, és változtatni az eddigi hozzáálláson." Kiss Péter szerint ki kell lépni a megszokott keretekből és újra fel kell fedezni önmagunkat: meg kell érteni, hogy nem egy járható út van, hanem rengeteg, ehhez csupán merni kell újrakezdeni.


A munkanélküliség okai



Fülesi Emőke, a Hays Hungary Business Unit Managere számba veszi az okokat, melyek miatt leggyakrabban elveszítik állásukat a vezetők - gyakorlatilag ezek ugyanazon indokok, melyek miatt a legtöbb ember utcára kerül. "Ilyen ok lehet az új vállalati stratégia: számos cég piaci pozíciójuk megerősítése céljából újraszervezi önmagát. Ez gyakran azzal jár, hogy új szervezeti felépítést alakítanak ki, egyes pozíciókhoz új kompetenciákat rendelnek, esetleg más kompetenciájú, képességű és tapasztalatú szakemberek foglalkoztatása mellett döntenek. Máskor költségcsökkentés miatt kerülnek utcára vezető beosztású emberek, de természetesen a kitűzött tervekhez képest mutatott alulteljesítés is lehet az elbocsátás oka." - véli a szakember.

Fülesi Emőke
Fülesi Emőke szerint nagyon fontos, hogy az állásukat elveszített vezetőket nagyfokú empátiával közelítsék meg. "Lényeges, hogy az érzelmeik menedzselésében segítsék őket a közvetítők. Ilyenkor jól jöhet egy szélesebb körű piaci tájékoztatás számukra, hogy lássák, milyen trendek vannak, milyen változások történtek a piacon, milyen csatornákhoz lehet nyúlni az álláskeresés kapcsán. A munkaerő-közvetítők abban is tudnak segíteni, hogy felhívják a vezetők figyelmét, milyen kompetenciákat, tudást kellene kialakítaniuk vagy fejleszteniük ahhoz, hogy sikeresen álljanak helyt az álláskeresésben." - mondja a szakember. A Hays által pályázott szakembereket alaposan felkészítik arra, hogy az interjúra hogyan érdemes készülni, illetve mit tehetnek még a munkát kereső vezetők a siker érdekében. "Ezen túlmenően a Hays-nek van úgynevezett "outplacement" szolgáltatása olyan vállalatok számára, akiknek fontos, hogy a leépített vezetőket segítsék a továbblépésben. Ez a program arról szól, hogy egy állását vesztett szakembert segítünk felkészülni az új állás megtalálására, kezdve onnan, hogy hogyan kell önéletrajzot írni, hol és hogyan érdemes keresni, illetve felkészítjük az interjúra és arra, hogy a kiválasztási folyamat egyes lépései során mire lehet számítani." - mondja Fülesi Emőke.


Sebnyalogatás vagy előrelépés



"A munka elvesztését fel lehet fogni veszteségként és lehet hosszan a sebeket nyalogatni, de lehet ez egy lehetőség, amiből újat lehet teremteni. A legfontosabb saját helyzetünk megértése, az őszinte szembenézés. Ezek nélkül nincs igazi továbblépés." - mondja Kiss Péter, aki szerint, ha ezek az emberek nem vállalják fel jelen helyzetüket, akkor az egész eleve kudarcra van ítélve. "Aki ugyanazt hajtogatja, kifogásokat keres, annak kisebb az esélye az újraindulásra, egy új karrier elindítására." - mondja.

Fülesi Emőke szerint a megoldás kulcsa valóban abban rejlik, hogy mennyire képes valaki elfogadni azt, hogy új dolgokat sajátítson el, kezdve ott, hogy az álláskeresést új csatornákon kell megvalósítani, és ne csüggedjen, ha nem jön össze az első kiszemelt állás. "Fontos továbbá az, hogy a vezetők képesek legyenek egyfajta alázattal hozzáfogni az álláskereséshez, illetve elfogadják azt, hogy míg korábban esetleg több asszisztens segítette a munkájukat, ma a legtöbb vezetőtől elvárt az, hogy operatív feladatokat is ellásson. Fontos üzenet az álláskereső vezetők felé, hogy legyenek rugalmasak. Ne a korábban megszokott fizetési szint és körülmények, esetleg kényelem legyen a legfőbb elvárás egy új munkahely kapcsán, mert ez a hozzáállás nem bizonyul hatékonynak. Valószínűleg egy új helyen újra mindent be kell bizonyítani az új vezetőségnek, de ez még nem a világ vége. Érdemes ezt a helyzetet is, mint mindent, pozitívan megközelíteni, egy tanulási folyamatnak tekinteni, önmagukat fejleszteni és felfrissülve nekivágni az új kezdetnek."


Nem tudják milyen ma állást keresni



Fülesi Emőke tapasztalata azt mutatja, hogy gyakran előfordul, hogy ugyan elfogadja az elbocsátás tényét a korábbi vezető, ám ezek az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy mit is jelent ma állást keresni Magyarországon, mennyire erős a verseny. Sokszor ezek a vezetők akár több mint egy évtizede nem kényszerültek arra, hogy állást keressenek, akkoriban pedig egészen más eszközöket kellett használni. Míg 10 évvel ezelőtt az offline megoldások, újsághirdetések jelentették a fő csapásirányt, ma már minden online történik, és az állást kereső vezetők sokszor egy nagyon új, ismeretlen helyzetben találják magukat. "Azt tapasztalom, hogy sokszor a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy rávegyék magukat az új megoldások, csatornák használatára. Fontosnak tartom, hogy a vezetők eljussanak oda, hogy felismerjék: a változtatás lehetősége elsősorban az ő kezükben van, ezért arra kell koncentrálniuk, hogy mit tudnak tenni ők, illetve ehhez aktívan keressenek segítséget."

Kiss Péter azt mondja már látszanak az első sikerek, és érdekes módon, a legtöbb esetben nem abban az iparágban, vagy szervezeti keretben helyezkedik el a vezető, amilyet akkor képzelt el, amikor belekezdtek a coaching folyamatba. "Lett, aki régi álmát valósította meg, és vállalkozó lett. Ami fontos, hogy kilépett a mókuskerékből." - mondja Kiss Péter.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk