Megjelent: 10 éve

Nem javult a munkaügyi fegyelem

A cégek több mint fele megbukik a munkaügyi ellenőrzéseken, legtöbb gond a fekete munkával, a bérezéssel és a munkaidő elosztásával van, derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának friss jelentéséből, írja a napi.hu.

images

Az első negyedévben 5918 munkáltatót és 34 066 foglalkoztatottat ellenőriztek az NMH szakemberei, s a cégek 58, míg a dolgozók 51 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket.

A vizsgálatokat követően 3423 jogsértést elkövető munkáltató közül 1122-vel szemben szabtak ki bírságot, összesen 165,9 millió forint értékben.

Még mindig komoly gondot okoz a feketefoglalkoztatás, hiszen a munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 13 százaléka volt munkaszerződés és bejelentés nélkül dolgozó. Ez a szabálytalanság leginkább az építőiparban (34 százalék), személy- és vagyonvédelmi cégeknél (15 százalék), kereskedelmi vállalkozásoknál (12 százalék) jellemző.

Sokan csaltak még a munka- és pihenőidővel, ahogy a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések száma is nőtt. Ilyen típusú csalások főképp a kereskedelemben, a vendéglátásban és a feldolgozóiparban találkoztak az ellenőrök, az érintett dolgozók száma összesen 4293 fő.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott ötödét érintette a vizsgált időszakban.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk