Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Még a szakmai kamarák szövetségének sem tetszik a kötelező tagság

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza - közölte a szövetség szerdán.

Tájékoztatásuk szerint az MSZKSZ kibővített keddi elnökségi ülésén a szakmai kamarák elnökei hangsúlyozták, hogy az ágazatról valós képet az egyes kamarák tudnak csak szolgáltatni.

Közleményükben kiemelik, hogy a szakmai kamarák jelenleg is ellátják az "iparkamarai feladatokat", így szükségtelennek tartják mind az iparkamara, mind pedig a tagjaik további terhelését.

Az MSZKSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezett módosítás során a törvény hatálya alól az agrárkamarához hasonlóan a szakmai kamarák tagjai és nyilvántartottjai is kerüljenek ki.

A szakmai kamarák törvényi felhatalmazás alapján több éve regisztrálnak vállalkozásokat, amelyeknek tevékenysége már eleve kamarai tagsághoz vagy regisztrációhoz kötött - hívja fel a figyelmet szövetség közleményében.

A közel 300 ezer tagot tömörítő MSZKSZ véleménye szerint az évi 5000 forint iparkamarai hozzájárulási díj - amelyből 2012-ben a 45 százalékos fizetési hajlandóság ellenére is 2,5 milliárd forint bevétele származott az iparkamarának - a továbbiakban indokolatlanná vált, mivel az iparkamara jogosult lett a cégbírósági nyilvántartásból adatok lekérésére.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk