Megjelent: 10 éve

Munkaügyi perek és mediáció

A közvetítő eljárások Nyugat-Európában már sokkal elterjedtebb kezelési módját jelentik a munkahelyi konfliktusoknak is. Az ugyvedvilag.hu cikke szerint a németországi munkaügyi perek jelentős része a felek megegyezésével zárul.

Magyarországon még gyerekcipőben jár a mediációs eljárás használata peres eljárásokban. Az Unióban sincs egységes szabályozás még az alkalmazására, de követendő célokat már 2008-ban megfogalmaztak a tagállamok számára.

Németországban 2012-ben született a mediációs törvény. A törvény rögzíti, hogy a közvetítői eljárás lényege, hogy azt a felek szabad akaratukból veszik igénybe és a mediátor segítségével – aki egy független, pártatlan, megfelelő képesítéssel rendelkező személy – a vitás kérdés megegyezéssel való lezárására törekszenek.

A dolog lényege, hogy a felek közvetítő segítségével, de saját maguk törekszenek a vitás kérdések megoldására, egy megállapodás tető alá hozatalára. Előzetes elképzelések szerint a peres eljárások megoldása egyre inkább a mediáció felé menne el, ezért Németországban egyre több ügyvéd-mediátor működik.

Munkaügyi kérdésekben a közvetítés a bírósági gyakorlat miatt kevésbé elterjedt. Ugyanis a peres eljárás első fele kizárólag egyeztetésből áll, kevésbé formális mint a családi és kereskedelmi jog, és eleve a megállapodásra törekszik, és azzal is zárul az esetek többségében. A közvetítői eljárás igénybevétele mellett szólhat, az a költséghatékonyság, gyorsaság, bizalmasabb légkör. Ez utóbbit a nyilvános bírósági tárgyalás alkalmával nem lehet megteremteni.

ugyvedvilag.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk