kapubanner for mobile
Szerző: Molnár Marianna
Megjelent: 10 éve

Szépkúti László, a Flextronics GSS HR-igazgatója

Több mint négy éve tölti be Flextronics International Kft. GSS egységének HR-igazgatói posztját Szépkúti László, aki több mint másfél évtized tapasztalatot tudhat magáénak az elektronikai és gépipari vállalatok HR-vezetésében.

" Vezetői hitvallásom, hogy sikert csak kimagasló szaktudású, elkötelezett kollegák hatékony együttműködésével lehet elérni, ezért a vezető elsődleges feladata, hogy megtalálja, fejlessze és motiválja a tehetséges szakembereket" - írta lapunknak küldött bemutatkozásában.

Szépkúti László a szegedi egyetem jogi kar munkaügyi kapcsolatok szakán szerzett ipari kapcsolatok szakértő végzettséget.



Szépkúti László HR-es karrierét a Linamar Hungaryhoz tartozó orosházi Mezőgépnél kezdte, ahol valamivel több mint négy évig országos szintű HR-igazgatóként dolgozott. A nevéhez fűződik a HR-osztály felépítése a vállalatnál.

Innen igazolt a Philips szombathelyi monitorgyártó telephelyére HR-igazgatónak. Itt egy évet töltött, amely alatt HR-stratégiai, tervezési folyamatokat vezetett be, illetve új teljesítmény menedzsment rendszert állított fel.



2003 és 2005 között már Győrben dolgozott a Philips autókba szánt CD és DVD lejátszókat és navigációs rendszereket gyártó telephelyén. Itt HR-menedzserként egy nagyobb átszervezést vezényelt le, tehetségmenedzsment programon dolgozott illetve HR-szervezetet épített ki egy ukrajnai telephelyen, ahová a gyártási tevékenységet kiszervezték.

Ezután közel két évre elhagyta a Philipset az Alcoa nevű autóipari cég közép-európai regionális HR-igazgatói pozíciójáért. Itt újra a HR-szervezet felállításával, a folyamatok kidolgozásával foglalkozott, illetve az európai HR-igazgató helyetteseként is tevékenykedett, így portugál és német területeken is szerzett tapasztalatot. Feladatai közé tartozott lehetséges új gyártási helyek feltérképezése főként Ukrajnában, Bulgáriában és Moldovában.

2006-ban visszatért a Philipshez, ahol előbb a székesfehérvári gyár HR-vezetője lett, majd 2008-ban egy újabb feladatot is kapott a HR-igazgatóság mellé: ezután a régiós kiszervezett telephelyek HR-tevékenységéért is felelt. A visszatérés a Philipses vállalati kultúrába és a napi operatív HR tevékenységbe nagy örömmel töltötte el, mert mindig jobban szerette az olyan tevékenységet, amelynek eredménye kézzelfogható, azonnal látható, mintsem az olyan stratégia alkotást, amely csak évek alatt vagy soha sem realizálódik.

Mostani állásában 2009 decemberében kezdett, mint a Flextronics Global Services Hungary HR-igazgatója. Ebben a feladatkörében négy telephelyért felelős, de a többi magyarországi Flex telephellyel is szorosan együttműködik, mivel -másik három HR vezető kollégájával együtt- felelős az egész országot átfogó új HR szervezeti struktúra kialakításáért. Kiemelkedő sikerként könyveli el azt a 3 éves vezetőfejlesztő programot, melyet a Flexes HR szakma Európa legjobb gyakorlatának választott meg.

A munkahely váltások és az ezzel együttjáró költözések sajnos hatással voltak a családi életünkre is. Jelenleg második feleségével és három gyermekével él Budapesten.

Szabadidejében különböző konferenciákon tart előadást, az AmCham HR-bizottságát vezeti és HR-t oktat egy egyetemen. Kezdeményezései közül nőtte ki magát a mára már országos HR Network, amely vállalati HR vezetők napi szintű benchmarking fóruma.
"Hobbinak talán azt emelhetném ki, a család és sport mellett, hogy szórakoztató könyveket írok. 2012-ben jelent meg egy történelmi thrillerem, amely alapján a kritikusok kikiáltottak a magyar Dan Brown-nak."
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk