kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Kellene a munkaerő a Balaton környékén

Komoly munkaerőhiány van a szállodákban és a vendéglátásban is, sok pincér, szakács, szobalány külföldre megy, így nehéz képzett munkaerőt találni, pedig kezdődik a főszezon a Balatonnál is, sok a betöltetlen állás, mondta Hoffmann Henrik a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.

images

images

A szövetség már Romániában és a középiskolákban is toboroz. Bár az elnök szerint kockázat a kezdő munkaerő, mégsincs más megoldás, mert nem tudnak versenyezni a külföldi bérekkel.

A vállalkozások a szálláshelyeken júliusban és augusztusban mintegy 33 főt szoktak alkalmazni a KSH adatai szerint. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete pedig mindössze 153 ezer forint körül alakul, miközben a munka napi 12-14 óra is lehet, így a szektor nem feltétlenül vonzó. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) adatai szerint 2007-ben az összes foglalkoztatott 8,4 százaléka, 323 ezer fő dolgozott a turizmusban és vendéglátásban.

A Meló-Diák Veszprémben azt tapasztalja, hogy fele-, harmadannyi diák jelentkezik munkára. A NAV figyelmeztet, hogy figyeljenek oda a fiatal munkavállalók, hogy legyen írásbeli szerződésük, a minimálbér 2014-ben 101 500 forint, a garantált bérminimum pedig annak a 18 év feletti munkavállalónak jár, aki legalább középfokú végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk